Hírek
2012. Február 07. 07:30, kedd |
Helyi
Forrás: Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat
Február 17-én tartja idei első ülését a Győr-Moson-Sopron Megyei Közgyűlés
A napirendi pontok között több „hagyományos" is szerepel, így tárgyalnak a megyei önkormányzat 2011. évi költségvetésének módosításáról, az évközi központi pótelőirányzatokról, azok változásairól.
Tárgyalja és várhatóan el is fogadja a közgyűlés a megyei önkormányzat 2012. évi költségvetését. A korábbi évekhez képest változás azonban az, hogy ebben az évben már nem két fordulóban döntenek a megyei büdzséről, hanem ú.n. egyfordulós tárgyalással fogadják el a költségvetési rendeletet.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzatnak 2012. január elsejével megváltoztak a feladatai: az intézményfenntartó feladatkör megszűnt, a tevékenység a jövőben elsősorban a térségfejlesztés, a területfejlesztés köré szerveződik. Ehhez kapcsolódóan több napirendi pontot is tárgyal februári ülésén a megyei közgyűlés, így többek között foglalkozik a megszűnt RFT jogutódlásával kapcsolatos feladatokkal, valamint az új feladatokra való felkészüléssel.
A közgyűlés napirendi pontjai a hozzájuk kapcsolódó előterjesztésekkel együtt megtalálhatók a megyei önkormányzat honlapján, a Közgyűlések/Közgyűlések anyagai/2012_02_17 tárhelyen. (http://www.gymsmo.hu/index_portal.php?kozgyulesid=54 )
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 10. 08:23, szerda | Helyi
Mozgás Éjszakája: itt a részletes programterv
Jöhet a sportláz, június 12-én rendezik meg a Mozgás Éjszakáját Győrben az Olimpiai Sportparkban és az Aqua Sportközpontban 18:00 és 24:00 óra között.
2026. Június 10. 08:08, szerda | Helyi
Váltófutással emlékeztek a hősökre Győrben
Stafétafutással emlékeztek meg a nemzet hőseiről Győrben.
2026. Június 10. 07:08, szerda | Helyi
Bridge-koncertek: itt a program egészen októberig
Hat évvel ezelőtt nyitotta meg kapuit a Bridge Garden, Győr egyetlen állandó szabadtéri színpada, május és október között az ország legnépszerűbb előadói látogatnak a Mosoni-Duna partjára.
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
