Városlista
2024. május 8, szerda - Mihály

Hírek

2017. Április 10. 11:18, hétfő | Helyi
Forrás: eto.hu

NAGY GYŐZELEM, ÉLRE ÁLLT AZ ETO

NAGY GYŐZELEM, ÉLRE ÁLLT AZ ETO

Három gólt 11-esből szerzett az ETO a Videoton II. ellen úgy, hogy egy félidőt 10 emberrel játszottak Pongrácz kiállítása miatt. Az ETO a mai 4-0-ás győzelemmel átvette a bajnokság vezetését a Nyugati csoportban.

A pazar hangulatú találkozón a 6. percben Beliczkyt buktatta a 16-oson belül Csongrádi, alig kezdődött el a mérkőzés, 11-est rúghatott az ETO! Magasföldi a büntetőt magabiztosan lőtte a léc alá, megszerezte a vezetést az ETO! (1-0).

A gól után a Győr vette át a mérkőzés irányítását, a szokottnál nagyobb iram és küzdelem folyt a pályán, a játékosok nem kímélték egymás testi épségét, ezt a sárgalapok száma is mutatta, többször kellett megállítani ápolásért a későbbiekben a mérkőzést.

A 18. percben nagy kavarodás után Beliczky lövését lábbal kitolták a Vidi védői, a visszapattant labdát Zamostny fejére varázsolta, akinek fejesét Zöldesi oldalra ütötte, majd ügyel bajjal felszabadítottak a fehérváriak.

Lendületben maradt az ETO, Pongrácz lövése akadt el a védőkben, majd Zamostny csúsztatott fejjel a kapu mellé.

A 30. percben góllá érett a győri fölény, Zamosny növelte kettőre a Győr előnyét. Vadász átívelését Magasföldi fejelte Beliczkyhez, aki beleszúrt a labdába éppen az érkező Zamostny elé tálalva. Zamostny egyből a vendég kapuba kanyarított (2-0).

Tombolt a győri közönség az ETO Park Stadionban, akik óriási hangulatot teremtettek a mérkőzés alatt, igazi futball karneváli hangulattá fejlődött a rangadó, amibe a Videoton ultrái is becsatlakoztak, igaz az eredmény alakulásától egyre halkabban.

Pongrácz második sárgáját kapta a 45. percben visszahúzásért, piros lap, 10 főre fogyatkozott az ETO.

A szünet után a vendégek kezdték jobban a 2. félidőt, próbáltak támadni, de az ETO jól védekezett, így kevés helyzetet tudtak kialakítani a székesfehérváriak. A 46. percben Kunsági húzta le a labdát egy bal oldali szöglet után, egy Vidi támadóval ütköztek, a győri kapus ápolásra szorult, de gyorsan folytatni tudta a játékot.

Az 52. percben majdnem beköszönt a Videoton, amikor Kondor elé tálalt Schiller Patrik, aki a kapura vezette a labdát, de a remekül kifutó Kunságiban elakadt a labda, kimaradt a vendég ziccer.

Két perccel Magasföldi végezhetett el egy szabadrúgást, Varga R. kapta üresen a labdát a bal szélen, lövését kiütötte Zöldesi, a labda Vadász felé szállt, aki azonnal kapura lőtt 26m-ről, de mellé vágódott a játékszer.

A 60. percben Magasföldi passzát Zamostny lőtte el, de beletudta érni a lövésbe a Videoton védői, így szögletre pattant a labda.

A 65. percben a szünetben beállt Lencsés fejelt magasan kapura, Kunsági fölé tolta a labdát szép mozdulattal.

Négy perccel később Hadzic rúgta kapásból kapura a labdát, de les volt, amit Kunsági gyors vetődéssel biztonságképpen hárított.

Ezután többet folyt a mezőnyben a küzdelem, a kapuk nem kerültek veszélybe, egészen a hajráig.

Akkor a 85. percben Rácz vette le mellkasával a labdát, aztán kapura tüzelt, Zöldesi jó reflexszel hárítani tudott.

Nem szabadult fel azonban a Vidi kapuja, Csizmadia adta be a jobb szélről a labdát, Szabó L. levette azt, akinek lábát Lénárt találta el, második büntetőjét rúghatta az ETO!

A 11-esnek Rácz futott neki, és nagy erővel a bal felső sarokba bombázta az ETO 3. találatát (3-0).

A hosszabbításban ismét Szabó Lukast vágták fel egy ígéretes támadásnál, harmadik büntetőjét kapta az ETO, amit a sértett Szabó lőtt nagy erővel a léc alá (4-0).

Az ETO FC Győr az első félidőben komoly össztűz alá vette a Videoton kapuját, majd két gólos előnyt szerezve tíz emberre fogyatkozott. Kiegyenlítettebb lett a találkozó, de az ETO támadott veszélyesebben és nagyot harcolva megérdemelten nyerte meg a Fehérvár elleni mérkőzését, amit ma estére már a tabella elsőséggel is ünnepelhet.

Bekő Balázs: Szép győzelmet arattunk, jó kis meccs volt, hangulatos találkozót játszottunk a Videoton II-vel, és azt gondolom ki tudtuk szolgálni a győri közönséget. A kiállítást is maximálisan megoldottuk, sőt voltak lehetőségeink is a 2. félidőben. 4 gólos különbség úgy érzem nem volt a két csapat között, de ma mindenképpen jobbak voltunk ellenfelünknél. Örülök, hogy a sikerült a tabella élére kerülnünk.

ETO FC Győr - Videoton II. 4-0 (2-0)
Bajnoki labdarúgó mérkőzés, NB III. Nyugati csoport, 26. forduló
Győr, ETO Park, V.: Horváth T.

ETO FC Győr: Kunsági - Varga R., Nagy Á., Pongrácz, Magasföldi, Beliczky, Szimcso (Tajthy 46'), Csizmadia, Nagy J., Vadász, Zamostny (Rácz 75'),

Videoton II.: Zöldesi - Lénárt, Fejes (Lencsés 46'), Kondor (Pápai 62'), Bévárdi, Varga B., Réti, Hadzic, Csongrádi, Schiller (Schmid M. 74'), Lassú.

Gól: Magasföldi (6'), Zamostny (31'), Rácz (86'), Szabó (92').
Kiállítva: Pongrácz (45')

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 08. 09:11, szerda | Helyi

Hamarosan kezdődik az Öt Templom Fesztivál

Május 9-én, csütörtökön kezdődik az Öt Templom Fesztivál.

2024. Május 08. 08:13, szerda | Helyi

Vakon is lehet teljes életet élni, méghozzá boldogan!

Sáfrányné Kobli Írisz Én csak a szívemmel látok című könyvével ismerkedhettek meg a Széchenyi Egyetem könyvtárában a pedagógus növendékek.

2024. Május 08. 07:13, szerda | Helyi

Matekból is megvolt az írásbeli

Nagy meglepetés nem érhette a diákokat, aki készült, az írásbeli matematikaérettségi első részét nagyobb nehézségek nélkül oldhatta meg.

2024. Május 07. 09:13, kedd | Helyi

Győr legcsodásabb nőjét keresik

A köztünk élő hétköznapi, ám kivételes személyiségeket akarják megtalálni.