Városlista
2024. december 22, vasárnap - Zéno

Hírek

2017. November 09. 15:44, csütörtök | Belföld

Közös nemzetközi konferenciát tartott a SINOSZ és a WFD

Közös nemzetközi konferenciát tartott a SINOSZ és a  WFD

Csütörtökön nemzetközi konferenciát tartott a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének (Sinosz) és a Siketek Világszövetsége (WFD) -Budapesten.

"A jelnyelv híd, kapocs a siket és a halló emberek között, segít a siketeknek bekapcsolódni a mindennapi életbe." - mondta az emberi erőforrások minisztere.

Balog Zoltán jelnyelven is köszöntötte a résztvevőket. Hangsúlyozta: Magyarország igyekszik kiemelt figyelmet fordítani a fogyatékossággal élők közösségére, és a kormány azon dolgozik, hogy a társadalom teljes értékű tagjainak érezzék magukat.

Ehhez fontos lépés volt, hogy Magyarország 2009-ben a világon elsőként ratifikálta a fogyatékossággal élők jogairól szóló ENSZ-egyezményt, melyben leírják, hogy a siketeket megilleti a jelnyelv használatának joga az élet minden területén. Ez alapján előírták például az országos tévécsatornáknak a jelnyelvi akadálymentesítést, valamint a jelnyelven tanulás jogát is - tette hozzá a miniszter.

Balog Zoltán kitért arra is, hogy a kormány több százmillió forinttal támogatta a kontakt jelnyelvi videotolmácsolás elindítását, amelyet három év alatt már több mint 1600-an használtak, 223 ezer alkalommal.

A legfrissebb, múlt hét végi döntés szerint pedig november 9-ét a magyar jelnyelv napjává nyilvánította az Országgyűlés - mondta el a miniszter.

Kósa Ádám, a SINOSZ elnöke közölte, a szervezetet 110 évvel ezelőtt alapították, így az ez az egyik legrégebbi, fogyatékossággal élőket képviselő szervezet az országban.

A konferencia rendezési jogának elnyerése egyrészt elismerése a munkájuknak, másrészt ösztönzés a jövőre nézve - fogalmazott az elnök. Kitért arra, hogy a SINOSZ szeretné elérni a teljes társadalmi befogadást a jelnyelven át és biztosítani a siket gyerekek jövőjét a bilingvális - a jelnyelvre és a magyar nyelvre egyaránt építő - oktatás lehetőségének megteremtésével. Emellett azon dolgoznak, hogy minél több családban használják a jelnyelvet, valamint hogy teljes értékű munkavállalóknak tekintsék a siketeket.

Colin Allen, a WFD elnöke elmondta, azért választották a konferencia kiemelt témájának a jelnyelvet, mert úgy gondolják, hogy ez biztosíthatja az egyenjogúságot a siket embereknek, a teljes befogadás a jelnyelv révén érhető el.Liisa Kauppinen, a konferencia fővédnöke, a WFD tiszteletbeli elnöke arról beszélt, hogy milyen fontos a gyerekek szempontjából a jelnyelv. Ez biztosíthatja, hogy elérjék céljaikat, befogadják őket a társadalomba, és a jelnyelv elismertetése létfontosságú ahhoz is, hogy a siketek emberi jogait is elismerjék - mondta.

Lovászy László, az ENSZ-nek a fogyatékossággal élők jogaival foglalkozó bizottságának (CRDP) tagja azt mondta, vannak, akik azt hiszik, hogy az újabb és újabb technológiák eltüntetik majd a fogyatékosságokat és mindenki egyformán "egészséges" lesz, de ez nem biztos, hogy jó. Példaként említette Graham Bellt, aki siket anyjának szeretett volna segíteni, és a kísérletezés közben feltalálta a telefont. Ez alapján a fogyatékosság is hozzájárulhat a technológiai innovációhoz és fejlődéshez - emelte ki Lovászy László.

A november 8. és 10. között, Társadalmi befogadás a jelnyelven át címmel rendezett konferenciára több mint 80 országból mintegy 700 résztvevő érkezett. A rendezvény témái között szerepel a bilingvális oktatás, a jelnyelv szerepe a családban, a siket munkavállalók helyzete és az akadálymentes kommunikáció technikai lehetőségei.

Forrás: MTI , gyorplusz.hu

Fotó: hirhatar.com

Ezek érdekelhetnek még

2024. December 22. 08:47, vasárnap | Belföld

A TEK egységei jelen vannak a karácsonyi vásárokban

A Terrorelhárítási Központ (TEK) egységei jelen vannak a vidéki és a fővárosi karácsonyi vásárokon, így a Szent István-bazilika és a Vörösmarty tér környékén is - közölte a szervezet szombaton az MTI-vel.

2024. December 21. 09:04, szombat | Belföld

637 200 forint volt a bruttó átlagbér októberben

Októberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 637 200 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 438 900 forint volt.

2024. December 21. 09:02, szombat | Belföld

Orbán Viktor üdvözölte Románia schengeni csatlakozását

Mi, magyarok már régóta abban voltunk érdekeltek, hogy Románia velünk a schengeni övezetben legyen és velünk együtt élvezze annak az előnyeit.