Városlista
2024. április 18, csütörtök - Andrea

Hírek

2011. Március 28. 07:21, hétfő | Belföld
Forrás: HírTV

Távhőárak: más formában marad meg a támogatás

Távhőárak: más formában marad meg a támogatás

Április közepétől a szakminiszter dönt a távhőárakról, de változást ez várhatóan csak ősztől jelent. Fellegi Tamás tárcavezető szerint első lépésben a gáz árához hasonlóan a távhő árát is befagyasztják, majd az új szabályoz

Győrben köztulajdonban van a gáztüzelésű erőmű. A létesítmény áramot és hőt is termel. Az áramot kötelezően és a piacinál magasabb áron vette meg eddig az erőműtől az állam, majd továbbadta a lakossági áramszolgáltatóknak. Így végső soron a hőerőművek állami támogatását az áramfogyasztók állták a villanyszámlában. Az állami támogatás miatt az erőművek olcsóbban adták a hőt a távhőszolgáltatónak, és még nyereséget is termeltek a tulajdonosnak.

Nagy Attila, a Győr-Szol Zrt. kommunikációs munkatársa elmondta: „A gázmotoros erőmű olyan anyagi hátteret biztosított a tulajdonos győri önkormányzaton keresztül a város lakói számára, hogy közérdekű kötelezettségvállalásával, osztalékával hozzá tudott járulni olyan projektek, programok anyagi segítségéhez is, amit az önkormányzat írt ki, így a városi energiakorszerűsítési programot.”

Az áramon lévő állami támogatás júliustól megszűnik, de a távfűtés támogatása más formában megmarad.

„A kivezetéssel párhuzamosan egy új rendszert fogunk megvalósítani, ez fogja eldönteni, hogy ki kap, és ki nem kap” – jelentette ki Fellegi Tamás. A nemzeti fejlesztési miniszter hozzátette: „lesznek olyanok, akik nem fognak kapni, és szép számmal lesznek olyanok, akik változatlanul fognak támogatást kapni, csak más jogcímen, más alapon és más gazdaságossági háttérrel”.

Az áramon lévő állami támogatás megszüntetésével a távhőszolgáltatók többségének 20-40 százalékkal nőnek majd a költségei a Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetségének számításai szerint. Az érdekképviseletnél azt mondják: ha júliustól nem lép érvénybe egy új támogatási rendszer, az őszi fűtési szezonban ellátási zavarok lehetnek.

H. Szováti Miklós, a Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetségének elnökségi tagja kifejtette: „Ez árbevétel-kiesést fog jelenteni, nemcsak Győrben, hanem másutt is, ahol ilyen erőművek vannak. Azok a beruházások, amik kizárólag ezeket a berendezéseket ilyen célból építették, azért készültek, hogy hőt termelnek, és kapcsoltan, kátos alapon eladják a villamosenergiát, még azt is megtehetik, hogy – mivel magánkézben vannak – leállítják őket, és becsuknak.”

A távhőszolgáltatás tarifájának meghatározása már április közepétől megváltozik. Eddig az árhatóság az önkormányzat volt, a jövő hónaptól viszont a döntés joga a kormányé. Az illetékes miniszter nem zárta ki, hogy egyes településeken drágulhat a távfűtés.

„Mindenhol más árak voltak eddig, a távhőár meghatározása nagyon decentralizált volt, ezért mindenre lesz példa ebben az összefüggésben” – közölte a miniszter. Mint mondta: „A törekvésünk az, hogy egyelőre fagyasszuk be az árakat és aztán egy alapos áttekintés után – amihez idő kell – tudjuk meghatározni azt, hogy milyen képlet alapján, hogyan történjen az árszabályozás.” Fellegi Tamás kiemelte: „tehát első lépés egy moratórium, a második lépés az árszabályozási rendszer kialakítása; ugyanúgy, ahogy ezt a gázárszabályozásnál tettük korábban”.

Győrben eddig olcsóbb volt a távfűtés, mint más nagyvárosokban. A város alpolgármestere szerint a kormányzati díjszabás akár előnyös is lehet.

„Egy esetben tudom elképzelni, hogy ez nem hátrányos a győriek számára, ez pedig az, hogyha a gáz beszerzési árát is szinten tudja tartani a kormány” – mondta Simon Róbert Balázs, hozzátéve: „a beszerzési árak a jelenleginél jóval alacsonyabbak, tehát nem azt az árképzést alkalmazza, amit eddig, hanem maximálja a beszerzési árakat a távhőszolgáltatók felé a központi intézkedéssel”.

A távhőszolgáltatás új tarifarendszere várhatóan őszre készül el. (pr)

hírTV

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 18. 06:00, csütörtök | Belföld

A kormány szerint a csok plusz segített beindítani az ingatlanpiacot az év elején

A 2024. január 1-jétől elérhető csok plusz segített abban, hogy az ingatlanpiac egy kicsit beinduljon az év elején - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) családokért felelős államtitkára szerdán Budapesten.

2024. Április 18. 06:00, csütörtök | Belföld

Élénkül a gasztroturizmus Magyarországon a szakértők szerint

Élénkül a gasztroturizmus Magyarországon, egyre többen érkeznek az országba azért, hogy megismerjék a magyar konyha remekeit - vélekedett a Pannon Gasztronómiai Akadémia és a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke az MTI-nek.

2024. Április 17. 13:38, szerda | Belföld

Sulyok Tamás: Karikó Katalin kiviteles büszkeséget szerzett nekünk, magyaroknak

Karikó Katalin kivételes büszkeséget szerzett nekünk, magyaroknak - jelentette ki az államfő kedden Szegeden.

2024. Április 17. 13:37, szerda | Belföld

Meteorológia: az ország egyes részein 24-25 Celsius-fokkal van hidegebb, mint hétfőn

Az ország egyes részen 24-25 Celsius-fokkal volt hidegebb kedd délután, mint hétfőn - derül ki a HungaroMet Zrt. kedd délutáni Facebook-bejegyzéséből.