Hírek
2011. Augusztus 01. 14:55, hétfő |
Helyi
Forrás: Nyugathír
Nyakig a vízben a Győri Audi ETO KC: erőltetett menet úszóedzésekkel
Hosszú hetet tudhat maga mögött a Győri Audi ETO KC. Konkoly Csaba vezetőedző és Danyi Gábor másodedző naponta két tréninget tartott a csapatnak. Ugyan a labda is előkerült, de a hangsúly a fizikai felkészítésen volt.
A lányok a hetet úszással vezették le a Lipóti Termál- és Élményfürdőben - számol be a klub hivatalos honlapja.
A hétközi edzések a megszokott másfél óra helyett olykor tovább is eltartottak, nem volt ritka hogy két órán át kellett az edzői feladatokat végrehajtani. Szombatra kellemesen elfáradt a társaság, ám pihenés helyett levezetés következett. A reggel 45 perces futással kezdődött Lipóton a töltésen, majd a csapat átment a Lipóti Termál- és Élményfürdőbe, ahol a legnagyobb, 33 méteres medencét vették "használatba" a lányok. 1000 méter úszás következett. "Gyors és hátúszás közül választhattak a lányok. A héten valóban sokat edzettünk, és még többet futottunk. Persze már a taktikai elemeket is elkezdtük gyakorolni. Kellett, hogy kicsit más mozgást is végezzünk, ezért jöttünk Lipótra úszni. Ennek is megvan a maga feladata, a most leúszott 1000 méter 4000 méternek felel meg futásban. Köszönjük a strand dolgozóinak, hogy készségesen rendelkezésünkre álltak!" - nyilatkozta Konkoly Csaba vezetőedző.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 26. 08:26, vasárnap | Helyi
A fenntarthatóságról a Föld napján Győrben
Szivárgásverseny, kockajáték, interaktív tudáspróba, ételkóstoló.
2026. Április 26. 08:12, vasárnap | Helyi
Gyakorlati jogászképzés: együttműködési megállapodást kötött a Széchenyi István Egyetem és a Győri Törvényszék
2026. Április 26. 07:08, vasárnap | Helyi
A madarak nyomában: ismeretterjesztő program és vízitúra Kisbodakon
Tanulással és kalandos vízitúrával folytatódott Kisbodakon a „Szigetköz Ismeretterjesztő Sorozat 2026”, ahol ezúttal a térség gazdag madárvilága került a középpontba.
2026. Április 25. 08:25, szombat | Helyi
Laczkovits-Takács az új frakcióvezető
A győri Fidesz-KDNP frakcióját mától Laczkovits-Takács Tímea vezeti.
