Városlista
2024. augusztus 2, péntek - Lehel

Hírek

2014. Július 03. 05:00, csütörtök | Életmód
Forrás: OrientPress Hírügynökség

10-ből 4 magyar sosem jár egészségügyi szűrésre

10-ből 4 magyar sosem jár egészségügyi szűrésre

Saját bevallásuk szerint tízből kilencen tesznek az egészségükért, egészségesebb táplálkozással, a káros szenvedélyek kerülésével, szűrővizsgálatokra azonban a lakosság egy jelentős része egyáltalán nem jár. Pedig sok esetben egy-egy preventív vizsgálat során kifejezetten komoly betegségek mutathatók ki, és orvosolhatók időben.

Egészségmegőrzés szempontjából a lakosság közel fele (48 százalék) tartja fontosnak az egészséges táplálkozást és ugyanennyien a káros szenvedélyektől való tartózkodást, de csupán 42% értékeli fontosnak a szűrővizsgálatok látogatását, míg 40 százalékuk a különféle vitaminokat, 34 százalékuk pedig a rendszeres testmozgást preferálja – derült ki a Generali Biztosító kutatásából.

A kutatás rámutat arra is, hogy a hölgyek az átlagnál magasabb arányban (66 százalék) vesznek részt egészségügyi szűrővizsgálatokon, illetve kiemelkedik a szűréseken résztvevők közül az 50 feletti korosztály is, akiknél az átlagoshoz képest közel 20 százalékkal magasabb a megelőző vizsgálatok látogatása.

2011-ben ezek az arányok még valamennyivel magasabbak voltak: a megkérdezettek 55 százaléka vallotta, hogy odafigyel az egészségesebb táplálkozásra, 50 százalék tartózkodott a káros szenvedélyektől, és 52 százalék válaszolta, hogy szűrővizsgálatokra jár azért, hogy egészségesen élhessen tovább.

2014-ben azonban a 18-75 éves korosztály 43 százaléka egyáltalán nem vesz részt szűrővizsgálatokon. Legtöbben időhiánnyal indokolták távolmaradásukat (25 százalék), míg 16 százaléknak eszébe sem jut ez a lehetőség. A megkérdezettek 8 százaléka nyilatkozott úgy, hogy nincs elég információja a vizsgálati lehetőségekről, azt sem tudja pontosan, milyen intézménybe kellene mennie, míg 7 százalék egyértelműen a pénzhiányt, 4 százalék pedig a nagy távolságot nevezte meg a távolmaradás okának.

A kutatásból az is kiderült, hogy a résztvevők mintegy 10 százaléka sajnálatos módon semmit sem tesz az egészsége megőrzése érdekében, ez az arány 2011-ben még csak 6 százalék volt.

A Generali Egészségprogram a távolmaradás szempontjából leggyakrabban említett okokra ad megfelelő megoldást: előre egyeztetett időpontokra érkezhetnek az ügyfelek a vizsgálatokra, nincs várakozási idő. A Generali Egészségprogram akár már havi 5-10 ezer forintért szűrővizsgálatokat, labor- és diagnosztikai vizsgálatokat, járóbeteg-ellátást valamint akár ambuláns műtéteket is tartalmaz, így a szűrővizsgálatoktól való távolmaradást ebben a konstrukcióban a több tízezer forintos egyszeri költségek sem indokolhatják.

„Kellő odafigyelés, törődés, rendezett környezet, modern felszerelés, gyors és szakszerű ellátás, rövid várakozási idő, ez a Generali Egészségprogram, amelyben maradéktalanul teljesülnek az egészségügyi ellátással kapcsolatos elvárások.

Mi a Generali Biztosítónál továbbra is stratégiai területnek tekintjük ezt a fajta, úgynevezett szolgáltatás-finanszírozó egészségbiztosítást, mert úgy gondoljuk, ez egy fontos biztosítási forma, függetlenül attól, hogyan is alakul az állami ellátás rendszere.

A nemzetközi tapasztalatok is azt mutatják, hogy a magánbiztosításokra ezen a területen szükség van, ez pedig Magyarországon is beigazolódott, a magyar lakosság és a biztosítási szektor életében is helye van a szolgáltatás-finanszírozó biztosításoknak” – mondta Schaub Erika, a Generali Biztosító személybiztosítási igazgatója.

Emellett a szakember szerint a szűrővizsgálatok az egészségmegőrzés alapját jelentik – ahogy a kutatásból is kiderült, a szűrésre járók 5 százalékánál fedeztek fel valamilyen további kezelést igénylő betegséget. A program keretében többféle szűrővizsgálaton is részt vehetnek a biztosítás terhére, így például melanóma (bőrrákszűrés)-, szájüregi- és fogászati szűréseken illetve egyéb szűréseken is.

A kutatás rámutat arra is, hogy az egyes szűréstípusok látogatottságában hatalmas eltérések vannak. Azok körében, akik legalább évente egy alkalommal részt vesznek egészségügyi szűrővizsgálaton a sok esetben előírt tüdőszűrés áll az első helyen (69 százalék). A nőgyógyászati a második (48 százalék), míg a fogászati szűrés a harmadik (45 százalék) leggyakoribb.

Ijesztő adat ugyanakkor, hogy bőrrákszűrésen a szűrésekre járók közül is csak minden 10. személy vesz részt. Pedig a szűrések fontosságát támasztja alá az a tény, hogy az időben felismert betegségeknél többszörös az esély a gyógyulásra, a megfelelő életminőség megtartására. Például a kezdeti stádiumban felismert magas vérnyomás, cukorbetegség esetén megfelelő kezeléssel számos későbbi súlyos szövődmény megelőzhető, a melanóma esetében pedig a betegség korai felismerésekor akár 90 százalék is lehet a teljes gyógyulás aránya.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Augusztus 01. 07:53, csütörtök | Életmód

Szallas.hu: idén többen utaznak Horvátországba

Idén májusban, júniusban és júliusban 10 százalékkal többen foglaltak szállást Horvátországba, az augusztusra szóló foglalások száma pedig 12 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest

2024. Július 31. 07:55, szerda | Életmód

A legjobb rendező díját nyerte Amerikában Tóth Barnabás pszichothrillere

A legjobb rendező díját nyerte el Tóth Barnabás Mesterjátszma című pszichothrillere a Stony Brook Filmfesztiválon, New York államban a hétvégén - tájékoztatta a Nemzeti Filmintézet (NFI) az MTI-t kedden.

2024. Július 31. 07:42, szerda | Életmód

Csütörtökön kezdődik a Paloznaki Jazzpiknik

A csütörtökön kezdődő Paloznaki Jazzpiknik a zene mellett a fenntarthatóságot, az ökológiai lábnyom csökkentését, valamint a hulladék szelektív kezelését tekinti fontos feladatának - közölték a szervezők kedden az MTI-vel.

2024. Július 30. 08:02, kedd | Életmód

A szúnyogok ellen bevetett kémiai kezelések visszafogott használatát javasolják a Pécsi Tudományegyetem szakemberei

A csípőszúnyogok állományának gyérítésére bevetett, Magyarországon is széles körben alkalmazott pyrethroid-alapú kémiai kezelések visszafogott használatára hívják fel a figyelmet a PTE VNL szakemberei.