Hírek
2024. Március 20. 07:11, szerda | Helyi
124 éve avatták fel a Városháza épületét
1900. március 19-én került sor a Városháza épületének ünnepélyes felavatására.
Bisinger József üvegesmester végrendeletében a városra hagyta vagyonát, abból kezdték finanszírozni a neobarokk stílusú Városháza építési munkálatait. A város egyik emblematikus építménye 1896-98 között épült, de csak 1900 márciusában avatták fel, mint írják, Hübner Jenő építész a milleniumra időzítette az átadást és az épület monumentalitása is az év jelentőségét volt hivatott hangsúlyozni.
A közgyűlés 1896. áprilisában hagyta jóvá a városháza terveit, és a május 14-én tartott milleniumi ünnepség keretében Zechmeister Károly, az akkori polgármester végezte el az első kapavágást. Az alapozás októberben indult, és november végére már el is készültek vele, ami annak is köszönhető, hogy a város legjobb iparosai dolgoztak az építkezésen, ráadásul a segédmunkára szinte korlátlan munkaerő állt rendelkezésre. A bokrétaünnepség 1897. május 23-án volt, 1898. áprilisában pedig felkerült az elbontott az egykori Fehérvári kapura épített tűztorony harangja a városháza tornyába. Júniusban már a külső vakolást végezték, és a nyár utolsó hónapjában megkezdődhetett a hivatalok beköltöztetése az új épületbe. A polgármesteri fogadószoba a két műmárvány oszloppal október elején készült el, az óra, melyet Opitz Lajos készített, novemberben került fel a toronyba, a közgyűlési termet pedig 1899 elején fejezték be.
A város jelképének mondható monumentális épület homlokzatán a Mária Terézia által Győrnek adományozott címer látható, rajta Győr védőszentjével, vértanú Szent Istvánnal, a stilizált három folyóval és a győri várral.
Kép: gyor.hu
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 15. 08:26, vasárnap | Helyi
10 millió négyhengeres benzinmotor jubileuma Győrben
Az Audi Hungaria újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett: a győri gyárban legyártották a 10 milliomodik négyhengeres EA888 R4 Otto 2.0L TFSi motort.
2026. Március 15. 08:08, vasárnap | Helyi
Tehetséggondozásért miniszteri köszönet – 39 pedagógus részesült Köbüki ösztöndíjban
2026. Március 15. 07:06, vasárnap | Helyi
Befektetői életműdíj a Danának
A Dana Hungary Kft. a 2025-ös „Év Befektetője” gála keretében átvehette a Befektetői életműdíjat.
2026. Március 14. 08:22, szombat | Helyi
Mi kell ahhoz, hogy válogatott legyen egy sportoló?
Rangos, Q1-es besorolású nemzetközi sporttudományi folyóiratban (Sports) jelent meg Ruppert Bálint, a Győri ETO KC Akadémia erőnléti edzője által vezetett kutatás.
