Hírek
2012. Február 12. 14:30, vasárnap |
Helyi
Forrás: HírTv
14 millió forintért: védelem alatt álló családot fogadott be Győrság
Az országban elsőként a Győr melletti, 1500 lelkes Győrság fogadott be nemzetközi védelem alatt álló embereket a Belügyminisztérium uniós projektjéhez kapcsolódóan - számol be a Hír TV.
A négytagú afgán család két éve menekült Magyarországra, azóta a békéscsabai, a debreceni és a bicskei befogadó-állomáson tartózkodtak. A program szerint a család 18 hónapig magyar nyelvoktatásban részesül, és integrációjuk része, hogy szakképzettséghez, majd munkához segítik őket. A cél, hogy másfél év után önálló életre is képessé váljanak az őket befogadó településen.
A 10 éves Mahdi szüleivel és húgával indult a győrsági iskolába, ahol lemaradásait a második osztálytól igyekszik majd bepótolni.
A kisfiú - aki már Teheránban született - gyorsan megtalálta a helyét az osztályban. Testvére a helyi óvodába jár majd. A szülők szeretnék, ha a család gyorsan be tudna illeszkedni az új környezetbe.
Ferenczi Róbert iskolaigazgató, Győrság: "Vannak olyan foglalkozások, amelyek direkt azt a célt szolgálják, hogy egyénileg a gyerekek fejlődhessenek. Ezeken biztos, hogy egy darabig részt kell vennie, a délutáni napközi keretében a leckéjét, a feladatait el tudja végezni, és a legfontosabb, hogy beilleszkedjen ebbe a közösségbe, tehát sok olyan gyermekprogramba szeretnénk, ha részt venne ő is, és a család is, amelyek az iskolában történnek."
Győrság azért döntött a befogadás mellett, mert a programmal 14 millió forintnyi támogatás is járt, amelyből két új munkahelyet teremtettek: egy projektvezető, és egy mentor dolgozik a család mellett a következő másfél évben.
Ferenczi Zsolt polgármester, Győrság, független: "Voltak Görögországban is, és most már lassan két éve Magyarországon vannak. Először a békéscsabai, majd a debreceni, és most legutóbb a bicskei befogadó-állomáson töltötték az utolsó hat hónapot információink szerint, és onnan hoztuk mi el őket."
Hazánkba évente átlagosan kétezer menedékkérő érkezik, és a bevándorlási hivatal vizsgálatai után 10-15 százalékuk részesül nemzetközi védelem és oltalom alá helyezésben. Ők többnyire faji, és vallási hovatartozásuk, vagy politikai nézeteik miatt hazájukban üldöztetésnek voltak kitéve, és ha visszatoloncolnák, ott vélhetően súlyos sérelem érné őket. Arról, hogy a Győrságra érkező afgán család miért menekült el hazájából, a bevándorlási hivatal nem adott tájékoztatást, és a szülők sem nyilatkoztak. A nemzetközi védelem alá helyezést azt jelenti, hogy minden jog megilleti őket, ami egy magyar állampolgárt: jogosultak szociális támogatásra, igénybe vehetik az egészségügyi ellátást, és szabadon munkát is vállalhatnak.
Veres Annamária osztályvezető-helyettes, BM Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal Menekültügyi Igazgatóság: "A család 18 hónapon keresztül magyar nyelvoktatásban részesül, a lakhatásukat tudja biztosítani az önkormányzat a projekt keretén belül, illetve a támogatási összeg felhasználása útján mentor segíti a beilleszkedésüket, szakképzésben fognak részesülni, és a helyi munkaügyi központtal együttműködve segítjük a munkához jutásukat."
Az afgán család integrációjához nyújtott 14 millió forintos támogatás 85 százalékát az Európai Unió, fennmaradó részét a magyar állam biztosítja.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 03. 08:22, kedd | Helyi
A polgármester elnapolta a közgyűlést és újabb feljelentéseket tett
Mindezt a közleményéből tudjuk, amit péntek kora délután hozott nyilvánosságra. Az előzményeket a pénteki közgyűlés legelejéről szóló tudósításunkban láthatják.
2026. Február 03. 08:06, kedd | Helyi
Tovább zöldülhet a Szigetköz
Több mint 3 milliárd forint támogatás érkezik a Szigetközbe.
2026. Február 03. 07:06, kedd | Helyi
Csendben elaludt Magyarország legidősebb embere Győrújbaráton
Elhunyt Magyarország legidősebb embere, Juhász Árpádné. Teri néni 1914. május 14-én született, 2022 decembere óta volt ő az ország leigidősebbje és a győrújbaráti idősotthonban hunyt el.
2026. Február 02. 08:29, hétfő | Helyi
Európai ifjúsági kézilabdaliga – Győr is indul az első női idényben
A Győr, a Ferencváros és a Debrecen is indul az európai ifjúsági kézilabdaliga első női kiírásában.
