Hírek
2013. November 29. 10:21, péntek |
Helyi
Forrás: police.hu
15 éves fiú rabolt telefont Győrszentivánon
A 15 éves gyanúsítottnak a buszon tetszett meg áldozata okostelefonja. Ott határozta el, hogy kortársától bármi áron megszerzi azt.
A sértett hozzátartozója értesítette a rendőrség ügyeletét november 27-én 14 óra 30 perckor arról, hogy unokáját Győrszentivánon ismeretlen kirabolta.
A rendőrségi vizsgálat megállapította, hogy a 15 éves tanuló helyi járatú autóbusszal tartott haza Győrből. A járműről leszállva hazafelé sétált, miközben telefonján zenét hallgatott. Váratlanul érte, hogy valaki kezénél fogva visszarántja, majd a pofon, melyet egy már látásból ismert fiútól kapott. A vele egykorú 15 éves tanuló ezt követően áldozata telefonját és az ahhoz tartozó fülhallgatót szó nélkül elvette tőle. A sértettet életveszélyesen megfenyegette, hogy nagyon megbánja, ha a vele történtekről bárkinek is beszél.
A készülékből kivette a SIM kártyát, azt visszaadta a sértettnek. A fiatal rablónak ez sem volt elég. Megfélemlített áldozata pénzét kezdte követelni, melyet a fiútól elvett, majd a társaságában lévő lány ismerősével együtt távozott a helyszínről.
A győri nyomozók a bejelentést követő fél óra elteltével otthonából állították elő a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 15 éves győrszentiváni fiút, aki a rabolt készüléket és a fülhallgatót átadta az intézkedőknek. A gyanúsított a rendőrségen részletes, beismerő vallomást tett. Elmondta, hogy a buszon tetszett meg neki áldozata okostelefonja, akkor határozta el, hogy bármi áron megszerzi azt.
A Győri Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást a 15 éves győrszentiváni fiatallal szemben és előterjesztést tett a fiú előzetes letartóztatására.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 15. 08:26, vasárnap | Helyi
10 millió négyhengeres benzinmotor jubileuma Győrben
Az Audi Hungaria újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett: a győri gyárban legyártották a 10 milliomodik négyhengeres EA888 R4 Otto 2.0L TFSi motort.
2026. Március 15. 08:08, vasárnap | Helyi
Tehetséggondozásért miniszteri köszönet – 39 pedagógus részesült Köbüki ösztöndíjban
2026. Március 15. 07:06, vasárnap | Helyi
Befektetői életműdíj a Danának
A Dana Hungary Kft. a 2025-ös „Év Befektetője” gála keretében átvehette a Befektetői életműdíjat.
2026. Március 14. 08:22, szombat | Helyi
Mi kell ahhoz, hogy válogatott legyen egy sportoló?
Rangos, Q1-es besorolású nemzetközi sporttudományi folyóiratban (Sports) jelent meg Ruppert Bálint, a Győri ETO KC Akadémia erőnléti edzője által vezetett kutatás.
