Hírek
2012. Április 21. 18:30, szombat |
Helyi
Forrás: Győr24
150 szépbeszélő Győrben
120 hazai és 26 határon túli diák érkezett Győrbe a Kazinczy-versenyre. A Péchy Blanka által alapított rangadó országos döntőjét, idén 47. alkalommal rendezik meg városunkban.
A Városháza dísztermében gyülekeztek a Szép Magyar Beszéd Verseny résztvevői pénteken, ahol az ünnepélyes megnyitó keretében Simon Róbert Balázs köszöntötte a megjelenteket. „Nyelvünket ajándékba kaptuk elődeinktől, de az anyanyelvünk műveléséért dolgozni, küzdeni kell. A nemzeti nyelv közös is, de a nyelvhasználat birtoklásának színvonala egyéni tevékenység” – hangsúlyozta az alpolgármester. A verseny célja egyébként éppen ez, hogy a diákok megtanulják szépen beszélni, és egyúttal ápolják az anyanyelvet.
A szópárbaj első napján a versenyzőknek egy szabadon választott művet kellett felolvasniuk, szombaton pedig a kötelező szövegeket kell prezentálniuk a bírálóbizottság előtt. A zsűrik között olyan ismert tanárok, művészek foglalnak helyet, mint például Török Annamária, Kazinczy-díjas rádiós; Szakonyi Károly, Kossuth-díjas író; Dr. Korzenszky Richárd, Príma Primissima díjas bencés tanár, vagy éppen az MTA doktora, Dr. Szathmári István, aki egyben a bírák elnöki posztját is betölti. „A fontos, hogy a tanulók hatást gyakoroljanak a közönségre. Nem kis dolog kiállni elénk, és az sem kis dolog, hogy felolvassák a szövegeket, hiszen itt minden írásjelre figyelniük kell. Na és persze arra, hogy ne legyen erőltetett az előadásmód, természetesek tudjanak maradni úgy, hogy közben szépen beszélnek. Éppen ezért az a tapasztalatunk, hogy sok esetben a kötelező szöveget sokkal szebben prezentálják a gyerekek, mint az előre begyakorolt, választott textusokat” – hangsúlyozta a több mint 20 éve visszajáró zsűritag.

A hétvégi megmérettetés eredményhirdetését vasárnap tartják, amikor a Kazinczy-, és Péchy Blanka-díjak, valamint a Kazinczy-érmek is gazdára találnak, ugyancsak a Városháza dísztermében.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 15. 08:26, vasárnap | Helyi
10 millió négyhengeres benzinmotor jubileuma Győrben
Az Audi Hungaria újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett: a győri gyárban legyártották a 10 milliomodik négyhengeres EA888 R4 Otto 2.0L TFSi motort.
2026. Március 15. 08:08, vasárnap | Helyi
Tehetséggondozásért miniszteri köszönet – 39 pedagógus részesült Köbüki ösztöndíjban
2026. Március 15. 07:06, vasárnap | Helyi
Befektetői életműdíj a Danának
A Dana Hungary Kft. a 2025-ös „Év Befektetője” gála keretében átvehette a Befektetői életműdíjat.
2026. Március 14. 08:22, szombat | Helyi
Mi kell ahhoz, hogy válogatott legyen egy sportoló?
Rangos, Q1-es besorolású nemzetközi sporttudományi folyóiratban (Sports) jelent meg Ruppert Bálint, a Győri ETO KC Akadémia erőnléti edzője által vezetett kutatás.
