Városlista
2026. április 26, vasárnap - Ervin

Hírek

2011. November 15. 09:30, kedd | Helyi
Forrás: MTI

20 ezer látogató az olvasás ünnepén: nagy sikert aratott a Győri Könyvszalon

20 ezer látogató az olvasás ünnepén: nagy sikert aratott a Győri Könyvszalon

Több mint húszezren vettek részt a hétvégén a háromnapos Győri Könyvszalon eseményein.

Az idei, XI. könyvünnep programjain harminc százalékkal több látogatót köszönthettek mint tavaly - mondta Serfőzőné Tóth Andrea, a polgármesteri hivatal főosztályvezetője az MTI-nek hétfőn.

Horváth Sándor Domonkos, a főrendező Galgóczi Erzsébet Városi Könyvtár igazgatója szerint a megnövekedett érdeklődés részben a sokszínű kínálatnak, részben pedig az országos médiakampánynak volt köszönhető. Elégedettek voltak a forgalommal a könyvkiadók is - jegyezte meg.

A dedikációra vitt könyvek jó része elkelt, így szinte nem maradt példány egyebek között Böjte Csaba dévai ferences szerzetes Iránytű a végtelenhez című művéből és Endrei Judit Kemény Dénesről írt könyvéből. Sőt, mire sor került Lator László dedikációjára a könyvünnep vasárnapi zárónapján, addigra egyetlen példányt sem találtak a vendégek a múltidéző, "szabálytalan" önéletrajzi visszaemlékezés-kötetből - mondta a könyvtárigazgató.

Telt ház előtt ment Gryllus Vilmos gyermekműsora a nagyszínpadon, csakúgy mint Rudolf Péter és Kálloy Molnár Péter Kövek a zsebben című produkciója.
Többen nem fértek be Kepes András Tövispuszta című könyvének bemutatójára, mivel akkora volt az érdeklődés, hogy a Kisfaludy terem szűknek bizonyult. Ennek a problémának a megoldása az egyik legfontosabb teendő lesz jövőre - jegyezte meg a szakember.

A rendezvény három napja alatt írókkal, költőkkel, előadóművészekkel találkozhattak az érdeklődők. A könyvünnep vendége volt Péreli Zsuzsa képzőművész is, akinek a Városi Művészeti Múzeumban szombaton nyílt kiállítása. A művész-közönség találkozó sokak figyelmét felkeltette a tárlat iránt.
Megismerkedhetett a közönség a Kisalföld verses hangoskönyvével is. A napilap kiadványának különlegessége, hogy nem hivatásos előadóművészek, hanem olyan ismert személyiségek olvassák fel a 20. századi magyar irodalomból választott kedves versüket, akiknek mindennapi hivatásától távol, de lelkükhöz közel áll az irodalom.

A könyvszalon megrendezését 13 millió forinttal támogatta a győri önkormányzat. Ezt az összeget 2 millió forinttal toldották meg könyvstandok bérleti díjai, amelyeket a könyvkiadók fizettek.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Április 26. 08:26, vasárnap | Helyi

A fenntarthatóságról a Föld napján Győrben

Szivárgásverseny, kockajáték, interaktív tudáspróba, ételkóstoló.

2026. Április 26. 07:08, vasárnap | Helyi

A madarak nyomában: ismeretterjesztő program és vízitúra Kisbodakon

Tanulással és kalandos vízitúrával folytatódott Kisbodakon a „Szigetköz Ismeretterjesztő Sorozat 2026”, ahol ezúttal a térség gazdag madárvilága került a középpontba.

2026. Április 25. 08:25, szombat | Helyi

Laczkovits-Takács az új frakcióvezető

A győri Fidesz-KDNP frakcióját mától Laczkovits-Takács Tímea vezeti.