Városlista
2026. február 3, kedd - Balázs

Hírek

2018. November 30. 08:40, péntek | Külföld

200 éves a Csendes éj

200 éves a Csendes éj

A világ legismertebb karácsonyi dala, a Csendes éj 200 éves: 1818 szentestéjének napján komponálták és még aznap be is mutatták az osztrák Oberndorfban, valószínűleg az éjféli misét követően.

Akkoriban még senki sem sejtette, hogy az alkalmi dallamból világsláger válik.

Josef Mohr segédlelkész két évvel korábban írta meg a szöveget, melyet 1818. december 24-én átnyújtott a szomszédos Arnsdorf tanítójának, Franz Xaver Grubernek. Arra kérte, hogy szerezzen dallamot két szóló hangra, kórusra és mivel templomában az orgona elromlott, gitárkíséretre. A szentestét akarta hívei számára szebbé tenni.

Gruber még aznap végzett a feladattal, így a karácsonyi misébe illesztették a premiert. Az oberndorfi Szent Miklós-templomban a tenor szólamot a gitárkíséretet is biztosító Mohr, a basszust Gruber énekelte a gyülekezetnek, többségükben a Salzach folyó hajósainak és családtagjaiknak, a kórus pedig velük ismételte a versszakok utolsó két sorát.

A dal már a következő években elterjedt. A hagyomány szerint a dalt egy Mauracher nevű tiroli orgonaépítő mester tette ismertté, aki 1833-ban Lipcsében dolgozott, és a helyi templomban karácsonykor előadta a művet. Mások szerint egy környékbeliekből álló énekegyüttes vette fel műsorába és adta elő Európa-szerte a Tirolban már nagy népszerűségnek örvendő dalt.

A dalt előadták Lipcsében is, ahol meghallotta August Robert Friese szász kiadó is, aki hamarosan megjelentette az éneket a tiroli énekesek egyik dalaként. A Csendes éj így népdallá vált, íróját és zeneszerzőjét nem tartották számon.

A Csendes éj futótűzként terjedt előbb német nyelvterületen, majd világszerte, szövegét 300 nyelvre fordították le, angolra John Freeman Young ültette át Silent Night címmel. Ma már kétmilliárd ember énekli karácsonykor. A Csendes éjt szinte minden énekes előadta, aki karácsonyi albumot készített, a The Dickies nevű punkbandától Bing Crosbyig és Elvis Presleyig, a kelta Enyától Mariah Carey-ig és Christina Aguileráig, s olyan népszerű filmek betétdala volt, mint az Igazából szerelem.

Az ősbemutatónak helyet adó egykori templomot a 19. század végén elbontották, mert az épületet súlyosan megrongálták az árvizek. Helyén ma a Csendes éj-kápolna áll (fotónkon), mellette az azonos nevű, a dalszerzők emlékének szentelt múzeum. Oberndorfban karácsony előtt minden évben megnyílik a különleges Csendes éj postahivatal, ahol azonos nevű postai bélyegzővel és bélyeggel látják el a leveleket és képeslapokat.

Forrás: MTI; gyorplusz.hu

Kép: hetedhetorszag.hu

Ezek érdekelhetnek még

2026. Február 03. 07:22, kedd | Külföld

Donald Trump: India beleegyezett, hogy leállítja az orosz kőolaj vásárlását

Donald Trump amerikai elnök szerint India miniszterelnöke hétfői telefonbeszélgetésük során beleegyezett az orosz kőolaj vásárlásának leállításába, és helyette több energiahordozót szerez be az Egyesült Államokból.

2026. Február 02. 10:00, hétfő | Külföld

Donald Trump: Venezuela komoly bevételhez jut majd az Egyesült Államok révén eladott, onnan szármaszó kőolajból

Venezuela komoly bevételhez jut majd az Egyesült Államok révén eladott, onnan szármaszó kőolajból, de a bevételen megosztozik a két ország – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök vasárnap.

2026. Január 30. 07:06, péntek | Külföld

Donald Trump: az orosz elnök beleegyezett abba, hogy egy hétig nem löveti Kijevet a hideg idő miatt

Vlagyimir Putyin orosz elnök beleegyezett abba, hogy egy hétig nem löveti Kijevet a hideg időjárásra tekintettel - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.