Városlista
2024. szeptember 10, kedd - Nikolett, Hunor

Hírek

2011. Február 15. 11:30, kedd | Helyi
Forrás: Nyugathír

2013-ra megépülhet a Győr és Szombathely közötti gyorsforgalmi út

2013-ra megépülhet a Győr és Szombathely közötti gyorsforgalmi út

A tervek szerint még ebben az európai uniós költségvetési ciklusban kétszer két sávos autóúton juthatunk el Győrtől Szombathelyig - írja a ma.hu. A távlati terv részeként folyik a Győrtől Csornáig, illetve a Csornától Szombathelyig t

A Győr és Szombathely közé tervezett új, kétszer két sávos gyorsforgalmi közlekedési csatorna megvalósításával a Győr-Moson-Sopron megye kelet-nyugati tengelyét alkotó 85. számú főút, valamint az észak-déli tengelyt alkotó 86. számú főút forgalma lakott területen kívül lesz vezethető. A beruházás megvalósításával így a közlekedési csatorna erős forgalma nem károsítja a környezetet, nem zavarja az ott élőket, és a közlekedés is biztonságosabbá válik.

Az előkészítés a Győr, Csorna és Szombathely közötti útpálya 90 kilométeres szakaszának kiépítéséhez szükséges dokumentumok elkészítését, továbbá többek között az engedélyek beszerzését, a régészeti feltárást foglalja magában. A megvalósíthatósági tanulmányok többsége elkészült, a jogerős építési és hatósági engedélyek egy része is rendelkezésre áll. Több környezet- és örökségvédelmi hatásvizsgálat már ugyancsak elkészült, és a kiviteli tervek egy része is, a többi kiviteli terv elkészítése folyamatban van. A szükséges közműengedélyek beszerzése előkészítés alatt van. Az engedélyekkel kapcsolatban jó hír, hogy a Csorna és Szeleste közötti szakasz engedélyezési tervei 2011 februárjára elkészülnek.

A területszerzésről elmondható, hogy a beruházáshoz szükséges terület a Győr - Enese szakaszon több mint 90 százalékban, az Enese - Csorna szakaszon több mint 70 százalékban, a Csornát elkerülő szakaszon pedig több mint 80 százalékban már rendelkezésre áll. Ezeken a szakaszokon, és Csornát elkerülő szakasz első ütemén tavasszal megkezdődhetnek a régészeti munkálatok, az Enese-Csorna szakasz már most rendelkezik az régészethez szükséges engedélyek felével. A beruházások a tervek szerint 2013-ban fejeződnek be.

„A Győr és Szombathely közé tervezett, új nyomvonalon kiépítendő M85 és M86 gyorsforgalmi út jelentősen javítja majd az érintett megyeszékhelyek és a főváros közötti közlekedést, valamint a főúthálózat, illetve a gyorsforgalmi hálózat elérhetőségét is" - emelte ki Loppert Dániel, a NIF Zrt. kommunikációs vezetője. A beruházás a régió gazdasági potenciáljára is jó hatással lehet, a kedvezőbb utazási körülményeknek köszönhetően bővülhet a foglalkoztatottság" - tette hozzá Loppert.
Az útépítés hálózati szempontból kiemelt jelentőségű, kedvező hatása átnyúlik a szomszédos kistérségekre is: közös turisztikai fejlesztések indítását, a gazdaság élénkülését eredményezheti. A térség főútjainak számító és a beruházás által érintett 85. és 86. számú úton jelenleg naponta átlagosan több mint 12 ezer jármű közlekedik, a tranzitforgalom által súlyosan terhelt Csornán pedig naponta több mint 23 ezer gépjármű hajt át.

A beruházás előkészítésére a Közlekedés Operatív Program (KÖZOP) keretén belül bruttó 12,76 milliárd forint áll rendelkezésre, aminek 15 százaléka hazai forrás, 85 százalékát pedig az Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA) fedezi.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Szeptember 09. 09:14, hétfő | Helyi

Jövőre már pilótákat is képeznek a Széchenyi-egyetemen

A nagy utasszállító repülőgépek vezetésére készíti fel a hallgatókat az a képzés, amelyet a győri Széchenyi István Egyetem indít 2025 februárjától a Wizz Air légitársasággal partnerségben.

2024. Szeptember 09. 08:09, hétfő | Helyi

Iskolapélda Győrben is

Iskolapélda elnevezéssel indított kampányt a rendőrség annak érdekében, hogy tanévkezdéskor ne történjen gyermekeket érintő közlekedési baleset.

2024. Szeptember 09. 07:08, hétfő | Helyi

Veszélyes növény közeledik hozzánk – jelezte az agrárminiszter

A kaukázusi medvetalp mérgező, fényérzékenyítő növény, veszélyes, mivel már az emberi bőrrel érintkezve kifejti mérgező hatását.

2024. Szeptember 08. 09:12, vasárnap | Helyi

Bíró Attila visszatért, a vízilabda edző a GYVSE Uni-Győr női szakágvezetője

Visszatér Bíró Attila a vizilabdasportba.