Városlista
2026. április 6, hétfő - Vilmos, Bíborka

Hírek

2011. November 21. 10:20, hétfő | Helyi
Forrás: Nyugathír

27 %-os áfa: egy középiskola évi büdzséje hiányzik majd Győrben

27 %-os áfa: egy középiskola évi büdzséje hiányzik majd Győrben

Jelentős pluszkiadásokra kell felkészülniük az önkormányzatoknak a jövő évben azzal, hogy januártól az általános forgalmi adó 25-ről 27 %-ra emelkedik.

A kisebb helyhatóságoknál ez néhány millió forintos többletterhet jelent, de a városok büdzséjét több százmillióval is megterhelheti. A többnyire uniós pályázatokból a települések nem szállhatnak ki, hitelt pedig nem vehetnek fel, így átcsoportosításokkal kell a hiányzó összeget kiegészíteni - írja a Hír Televízió.

A Győr melletti Bőnyben befejeződött a községháza felújítása. A 60 millió forintos beruházáshoz a falunak 20 milliós önrészt kellett hozzátennie. A magasabb áfafizetést azonban megúszták. Két másik projekt, a művelődési ház rekonstrukciója, és egy játszótér kialakítása azonban átcsúszik 2012-re.

Muraközi László polgármester, Bőny: "Ez a két beruházás, amit jövőre szeretnénk megvalósítani, ez 65-70 millió forintot jelent nettóban. Most, ha úgy vesszük, ezzel a kétszázalékos áfa-emeléssel 1,3-1,4 millió forinttal fog bennünket érinteni."

A fejleszteni vágyó településeken tehát a pluszkiadásokkal együtt kell tervezni a jövő évi költségvetést. Bőnyben a helyi futballcsapat támogatása bánhatja az áfaemelést. A háromezres Győrszemerén a szennyvízberuházásra a Tényővel közösen létrehozott önkormányzati társulás pályázott, amely visszaigényelheti az áfát. Más, csupán helyi beruházások után azonban itt is többet kell majd fizetni.

Horváth Gyula polgármester, Győrszemere, független

Szinkron: Azokban a Leaderes-pályázatokban, amelyek jövőre valósulnak meg, viszont már idén elnyerték az összeget, ott lehet gond ebből a két százalékos áfa-változásból. Ígéretek vannak arra, hogy kompenzálják ezt a különbözetet, amennyiben nem, akkor az önkormányzatoknak kell valahogy ezt megfinanszírozni."

"Az önkormányzatok nem áfa-visszaigénylők, éppen ezért minden áfa emelés az önkormányzatokat még inkább súlyosan érinti, mint mondjuk egy vállalkozást" - mondja Simon Róbert Balázs győri alpolgármester.

A győri közgyűlés korábban döntött a belvárosi rehabilitáció, és az Audi-beruházáshoz kapcsolódó infrastrukturális fejlesztések megvalósításáról. A kétszázalékos áfaemelés ebben az esetben már tetemes összeg.

Simon Róbert Balázs alpolgármester, Győr, Fidesz-KDNP: "350-360 millió forintos többletkiadást jelent az a kétszázalékos áfa emelés, amely gyakorlatilag azt jelenti, hogy 25-ről 27 %-ra emelkedik az áfa. Ezen belül, ugye ez mindenre vonatkozik ez a szám, a fejlesztésekre vonatkozó összeg 130-140 millió forint körül van."

A 350 millió forintos pluszköltség Győrben egy középiskola teljes évi költségvetését jelenti.

Címkék: Győrben

Ezek érdekelhetnek még

2026. Április 05. 08:24, vasárnap | Helyi

Győri fiatalok a válogatottban

A rangos Multi Nations Youth Swim Meet válogatott versenyen öt győri fiatal képviselte Magyarországot, ami önmagában is komoly elismerés. 2 arany, 1 ezüst, 4 bronzérem a mérleg.

2026. Április 05. 08:20, vasárnap | Helyi

A Mi Hazánk is a szavazásra buzdít

Egyre népszerűbb a Mi Hazánk támogatásával tavasszal indult a Bűnvadászok YouTube-csatorna.

2026. Április 05. 08:08, vasárnap | Helyi

Speed maraton: Ön is javasolhat helyszínt

A rendőrség 24 órás sebességellenőrzést tart a lakosság által javasolt helyszíneken.

2026. Április 04. 08:25, szombat | Helyi

Szép eredmények az Orka Kupán

A székesfehérvári Orka Kupával hivatalosan is megkezdődött a szinkronúszók számára az idei versenyszezon.