Városlista
2026. április 26, vasárnap - Ervin

Hírek

2018. Október 02. 07:38, kedd | Külföld

3D-s nyomtatóval épült fel egy családi ház 54 óra alatt

3D-s nyomtatóval épült fel egy családi ház 54 óra alatt

Mérnökök már évek óta dolgoznak házépítési folyamatok automatizálásán, számos startup pedig már el is készült az ehhez szükséges prototípusokkal.

Ráadásul idén már be is költözött az első család egy ilyen 3D nyomtatási technológiával felhúzott otthonba.

Franciaországban költözött be egy öttagú család az első 3D-s nyomtatással készült házba: az Yhnova project során egy több mint 300 négyzetméteres házat nyomattak.

A házat több mint 54 órán át nyomtatták, és a vállalkozóknak további négy hónapjába telt, hogy elkészüljenek a tetővel, ablakokkal és ajtóval – mindezt azért, hogy nyáron már költözhető legyen az ingatlan.

A technikát a Nantes Egyetem kutatói fejlesztették ki, és a BBC kérdésére elmondták, hogy a következő alkalommal már csak 33 órára lesz szükség a nyomtatáshoz.

A tervek elkészülte után egy 3D-s nyomtató kezdte meg működését, ami két réteg poliuretán réteget nyomtatott ki, amit cementtel öntöttek ki. A házat ráadásul kerekesszékkel is könnyű megközelíteni, és minden készüléket okostelefonnal is lehet vezérelni.

Az épület ráadásul 20 százalékkal kevesebbe (232 ezer dollár, azaz 64 millió forint) került, mint a hagyományos technikával felhúzott házak. A projektet a városi tanács finanszírozta.

Francky Trichet, Nantes városi tanácsának technológia és az innováció vezetője elmondta, hogy

a kezdeményezés nem csak családi házak építéséhez nyújthat segítséget, hanem olyan nagy volumenű építkezéseknél is hasznos lehet, mint egy sportcsarnok.

A project vezetője, Benoit Furet professzor, a Nantes Egyetem professzora elmondta, hogy pár éven belül számottevően olcsóbb lesz ez a technológia. Véleménye szerint a

3D nyomtatott házak építése negyed annyiba fog kerülni öt éven belül, ráadásul ezzel a technológiával környezetkímélőbb megoldások születnek az építkezéseknél.

Forrás: origo.hu

Képek: batiprint3d.fr; batiprint3d.fr/Valery Joncheray

Ezek érdekelhetnek még

2026. Április 25. 15:00, szombat | Külföld

Iráni konfliktus - Amerikai őrizetben marad a két lefoglalt iráni olajszállító tanker

Amerikai őrizetben marad a héten az Indiai-óceánon lefoglalt két iráni olajszállító tanker és legénysége - közölte az amerikai hadsereg egyesített vezérkarának főnöke pénteken a Pentagon washingtoni sajtótájékoztatóján.

2026. Április 25. 12:00, szombat | Külföld

Ursula von der Leyen: a közel-keleti konfliktus már kézzelfogható gazdasági hatásokkal jár az EU számára

Az 54 napja tartó közel-keleti konfliktus már kézzelfogható gazdasági hatásokkal jár az Európai Unió számára - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke pénteken.

2026. Április 24. 15:00, péntek | Külföld

Donald Trump elrendelte minden iráni hajó megsemmisítését, amely aknát próbál telepíteni a Hormuzi-szorosban

Donald Trump amerikai elnök csütörtökön elrendelte minden iráni hajó megsemmisítését, amely aknát próbál telepíteni a Hormuzi-szorosban.

2026. Április 23. 12:00, csütörtök | Külföld

Romániában elfogadta a képviselőház a medveállomány ritkítását célzó vadászati kvóta megduplázását

Döntő házként elfogadta szerdán a román képviselőház a medveállomány ritkítását célzó vadászati kvóta megduplázását.