Hírek
2018. Július 24. 10:30, kedd | Belföld
555 éve vásárolta vissza a Magyar Koronát Hunyadi Mátyás
555 évvel ezelőtt 1463. július 24-én, Hunyadi Mátyás visszavásárolta a Magyar Szent Koronát III. Frigyestől.
A magyar uralkodó legitimációjának első és kihagyhatatlan “eszköze” a Szent Korona volt egészen az államforma XX. századi megszűnéséig. Ezért válhatott az ereklye hatalmi harcok, politikai cselszövések eszközévé, sőt sokszor főszereplőjévé.
Ma már szinte elképzelhetetlen jelentőségét mutatja, hogy Hunyadi Mátyás hihetetlen árat, 80 ezer aranyforintot fizetett érte és vállalta, ha fiú utód nélkül hal meg, a trón a Habsburg-házat illeti.

A tárgyalást Vitéz János, akkor még váradi püspök vezette. Az ünnepélyes hazaszállítást követően a Koronát Sopronban közszemlére tették, ahova az ország népe elzarándokolva lerótta tiszteletét a szentség előtt.
Így Mátyás hatalma csaknem hat esztendővel megválasztása után végre legitimmé vált: 1464. március 29-én az esztergomi érsek Székesfehérvárott magyar királlyá koronázta.
Összesen több mint tíz olyan alkalomról tudunk, amikor a koronát menekíteni kellett, ellopták vagy elrabolták, de elhagyta őrzési helyét. Kilencszer az országhatárt is átlépte, de mindig hazatért.
Főkép: felvidek.ma
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 28. 13:00, kedd | Belföld
Megalakult a Fidesz-frakció
Megalakult az új Fidesz-frakció, amelynek névsorát hétfőn Gulyás Gergely frakcióvezető a képviselőcsoport zárt ülése után a Facebook-on tette közzé.
2026. Április 28. 10:00, kedd | Belföld
Magyar Péter: az Orbán-kormány hozzon döntést a NAV jogköreinek bővítéséről
Magyar Péter felszólította a leköszönő Orbán-kormányt, hogy szerdai ülésén döntsön arról:
2026. Április 28. 08:00, kedd | Belföld
A Szent Korona Testület nem szavazta meg, hogy a koronát az Országház plenáris ülésteremébe mozgassák át a képviselők hivatali esküj
A Szent Korona Testület nem szavazta meg azt a javaslatot, amely szerint az országgyűlési képviselők hivatali esküjéhez a Szent Koronát az Országház plenáris ülésteremébe mozgassák át
2026. Április 27. 13:00, hétfő | Belföld
Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke nem veszi át az országos listán szerzett parlamenti mandátumát és nem indul pártja tisztújító kongresszusán sem. Ezt a politikus vasárnap tette közzé a Facebook-oldalán.
