Hírek
2023. November 11. 08:16, szombat | Helyi
70 éves a Ceres Zrt.
Az idén 70 éves fennállását ünneplő Ceres Zrt. számára a 2023-as évet nem csak a jubileum teszi emlékezetessé, hanem az ipartörnéti hellyé nyilvánítás is.
„Azzal büszkélkedhetünk, hogy a hazai sütőipar egyik legmeghatározóbb szereplői vagyunk” – közölte Mikos István. Sok apró pékséggel 1953-ban alapították a céget, 1-2 kemencével, kevés dolgozóval. A Ceres Zrt. vállalati igazgatója kiemelte, az első nagy mérföldkő az volt, amikor megépült a máig működő kenyérgyár, hiszen akkor kezdődött meg az ipari termelés és vele együtt Győr régiójának ellátása. Hozzátette, 10 éves ciklusokban fejlődött a cég, 60 éve megépült a kenyérgyár egy technológiával, majd hamarosan bővíteni kellett a kapacitást. Jelentős lépés volt a vállalat életében a privatizáció időszaka, ekkor nagy tőke mennyiség áramlott a Ceresbe és hazai első sütőipari vállalatként kiléptek az országos piacra, így már nem csak egy régiót láttak el, hanem országszerte jelen volt a márka a kereskedelmi láncok polcain. Folyamatosan bővítették a kapacitást Győrben, majd később a miskolci sütő megvásárlásával az ország keleti régiójába is beléptek, mint sütőipari vállalat.
2023. november 9-én avatták fel a Győri Ipartörténeti Alapítvány által kihelyezett 28. ipartörténeti emléktáblát. A tábla tisztelgés a vállalat múltja és Győr élelmiszeriparában betöltött szerepvállalása előtt. Az alapítvány fő célja Győr ipartörténeti emlékeinek megőrzése. Nemcsak a tárgyi emlékekre fókuszálva, hanem az értékes tudásra, ami meghatározó egyes gyárak esetében. Az ipartörténeti emlékhelytábla projektet 2017-ben indították el, a terv az volt, hogy minden olyan gyárról megemlékezzenek, ami fontos volt Győr ipartörténetében, kezdve a 100-120 éves múltra visszatekintő gyárakkal.
A 70 éves évforduló alkalmából készült egy könyv is, mely a kenyér születésének történeti áttekintését, a városra koncentráltan a ’20-as évek elképzeléseit és természetesen a sütőipari vállalat 1953. október 21-i megalapításának történetét, valamint 70 éves fennállásának fontos mozzanatait is tartalmazza. Nem csak a száraz történelem jelenik meg a papírlapokon, rengeteg kép és a dolgozók emlékei, történetei teszik színessé, olvasmányossá a könyvet. – mondta el Andorka Zsolt a könyv írója, szerkesztője.
Az innováció mindig is erőssége volt a cégnek, Mikos István kérdésünkre elmondta, hogy ismét mérföldkő előtt áll a vállalat, dolgoznak az újabb fejlesztésekkel kapcsolatos terveken, amikről talán hamarosan hivatalosan is beszámolhatnak.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 05. 08:24, vasárnap | Helyi
Győri fiatalok a válogatottban
A rangos Multi Nations Youth Swim Meet válogatott versenyen öt győri fiatal képviselte Magyarországot, ami önmagában is komoly elismerés. 2 arany, 1 ezüst, 4 bronzérem a mérleg.
2026. Április 05. 08:20, vasárnap | Helyi
A Mi Hazánk is a szavazásra buzdít
Egyre népszerűbb a Mi Hazánk támogatásával tavasszal indult a Bűnvadászok YouTube-csatorna.
2026. Április 05. 08:08, vasárnap | Helyi
Speed maraton: Ön is javasolhat helyszínt
A rendőrség 24 órás sebességellenőrzést tart a lakosság által javasolt helyszíneken.
2026. Április 04. 08:25, szombat | Helyi
Szép eredmények az Orka Kupán
A székesfehérvári Orka Kupával hivatalosan is megkezdődött a szinkronúszók számára az idei versenyszezon.
