Hírek
2012. Április 21. 16:00, szombat |
Helyi sport
Forrás: eto.hu
A Császár visszatér
Ezúttal ellenfélként tér vissza játékos pályafutásának legnagyobb sikerének helyszínére Szentes Lázár.
A Császár, aki a 30 éve megnyert magyar bajnoki cím után egyetlen ETO játékosként volt ott a spanyolországi világbajnokságon az Aranycsapat című musical premierjén azt mondta: természetesen figyelemmel követi és drukkol is a győri sikerekeért, ám az egyesület iránti szimpátiát érthetően a vasárnapi 90 percre félre teszi, hiszen meg akarja szakítani a Diósgyőr a mostani rossz szériáját. A szakmai igazgató pénteken sajtótájékoztatón válaszolt az újságírók kérdésére. Az alábbiakban az egyik miskolci hírportál összeállítását olvashatják.
A személyi kérdéseket firtató felvetésre a szakvezető elmondta, jelenleg Budovinszky Krisztián előtt három belső védő van a sorban, így ő az NB III-as csapatban lép pályára. Hozzátette: míg korábban Raković kényszerült erre a szerepkörre, most a korábban sérüléssel bajlódó magyar bekk jár ebben a cipőben. Az ok: nem akar két középhátvédet a kispadra ültetni. A kezdőkapus kilétét felvető újságírói kérdést megdicsérte Szentes, de nem válaszolt rá.
– Remélem, nem fogy el a korábban említett hitelem. A trauma erős kifejezés, de természetesen engem is bánt a sikertelenség. Mindkét mérkőzésen volt a pontszerzésre lehetőségünk, de Kaposváron például a végjátékot rontottuk el. Nem akarok negatív sorozatot, mert az meggyengíti a csapatot és engem is. Tudjuk, hogy erős a Győr és a Debrecen is, de nem veszíthetünk sorozatban harmadszor. Húsz éve kerültem el Győrből, azóta csak ellenfélként vagy nézőként jártam ott, ennyi a kapcsolatom az ETO-val – mondta a megbízott vezetőedző.
A szakember kérdésre elmondta, a győri pálya jó minősége mindenképpen könnyíti a DVTK játékát, a labdaátvételeknél és a technikai elemek kivitelezésénél is segíti a gördülékeny játékot a kiváló gyepminőség.
Nem tart a csapattal szombaton a sérült Mohamadou Abdouraman és L’Imam Seydi, míg ugyan Francisco Gallardo elutazik a kerettel, sérülése még nem jött teljesen rendbe.
Az utazó keret: Ivan Radoš, Tajti Norbert, Vadász Viktor, Vági András, Igor Gal, Savo Raković, Nagy Tamás, Bernardo Frizoni, Gohér Gergő, Youssef Sekour, Takács Péter, Csirszki Martin, Dobos Attila, Fernando Fernández, Vicente Arze. Tisza Tibor, José Luque és Bacsa Patrik.
Forrás: www.minap.hu
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 26. 07:08, vasárnap | Helyi
A madarak nyomában: ismeretterjesztő program és vízitúra Kisbodakon
Tanulással és kalandos vízitúrával folytatódott Kisbodakon a „Szigetköz Ismeretterjesztő Sorozat 2026”, ahol ezúttal a térség gazdag madárvilága került a középpontba.
2026. Április 25. 17:56, szombat | Belföld
Orbán Viktor visszaadja mandátumát, Gulyás Gergely lesz a Fidesz frakcióvezetője
Orbán Viktor, a Fidesz-KDNP listavezetője, leköszönő miniszterelnök visszaadja a választáson elnyert mandátumát
2026. Április 25. 16:00, szombat | Életmód
NAV: csaknem egymillióan már beadták az szja-bevallásukat
2026. Április 25. 15:00, szombat | Külföld
Iráni konfliktus - Amerikai őrizetben marad a két lefoglalt iráni olajszállító tanker
Amerikai őrizetben marad a héten az Indiai-óceánon lefoglalt két iráni olajszállító tanker és legénysége - közölte az amerikai hadsereg egyesített vezérkarának főnöke pénteken a Pentagon washingtoni sajtótájékoztatóján.
