Hírek
2016. Február 21. 09:18, vasárnap |
Bulvár
Forrás: mti
A Dal - Teljes a döntő mezőnye, Csarnai Borbála a legjobb dalszövegíró
Freddie nyerte A Dal 2016 második középdöntőjét szombaton. A szakmai zsűri és a nézők döntésével még Vásáry André és a Parno Graszt, a tévénézők szavazataival Berkes Olivér és Tóth Andi jutott a döntőbe.
A műsorban most először adták át a legjobb dalszövegírónak járó díjat, amelyet Csarnai Borbála kapott.
A szombat esti adásban Freddie (Fehérvári Gábor Alfréd) Pioneer című dala összesen 47 pontot - három 10-est is - kapott a zsűritől és nézőktől, ami A Dal 2016 eddigi legmagasabb pontszáma. Öt ponttal kevesebb jutott Vásáry Andrénak, aki a Why című számot énekelte, ugyanennyit kapott a Parno Graszt és a Már nem szédülök.
A negyedik továbbjutó a nézők szavazataival Berkes Olivér és Tóth Andi előadásában a Seven Seas című dal lett, így ők is bejutottk a döntőbe.
A mostani négy továbbjutóval teljessé vált a jövő szombati döntő mezőnye. A múlt heti első középdöntőből Petruska a Trouble in My Mind című dallal, Oláh Gergő a Győz a jóval, a Kállay Saunders Band a Who We Are című számmal és a Mushu az Uncle Tom című szerzeménnyel már bekerült a döntőbe.
A második középdöntőben hirdették ki A Dal 2016 Legjobb Dalszövege díj nyertesét. A közönség és a zsűri szavazatai alapján az elismerést Csarnai Borbála kapta a Pioneer című dalért, amelyet Freddie előadásában láthattak és hallhattak a tévénézők szombat este.
A Duna és a Duna World csatornán élőben közvetített második középdöntőben a négy zenész, énekes, dalszerző zsűritag - Zséda, Both Miklós, Frenreisz Károly és Pierrot - mellett az ötödik zsűritag ismét a közönség volt. A nézők mobilalkalmazás segítségével, A Dal honlapján, valamint sms-ben szavazhattak a produkciók elhangzása alatt 1-től 10 pontig. Ezeket összesítették, átlagolták és hozzáadták a négy zsűritag pontjaihoz, ez alapján alakult ki a három továbbjutó.
A Dal 2016 döntőjét február 27-én rendezik, a győztes képviseli Magyarországot az idei, immár 61. Eurovíziós Dalfesztiválon május 10. és 14. között a svéd fővárosban, Stockholmban.
A Dal 2016-ról a mediaklikk.hu/dal oldalon találhatók bővebb információk.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 23. 13:00, hétfő | Bulvár
Középkori \"vámpír\" arcát rekonstruálták horvát kutatók
Első alkalommal, több mint négyszáz év távlatából sikerült rekonstruálni annak a férfinak az arcát Horvátországban, akit saját korában vámpírnak tartottak - írta az Index.hr horvát hírportál.
2026. Február 22. 15:00, vasárnap | Bulvár
Ricky Martin július 6-án a Budapest Sportarénában ad koncertet
Újra Magyarországon ad koncertet Ricky Martin. A világhírű latin pop előadó július 6-án a Papp László Budapest Sportarénában lép fel.
2026. Február 19. 19:00, csütörtök | Bulvár
A Parno Graszt, a Carson Coma és a Quimby is fellép a Művészetek Völgyében
Mások mellett a Parno Graszt, a Carson Coma és a Quimby is zenél majd a 35. Művészetek Völgye fesztiválon, amelynek Kapolcs, Taliándörögd és Vigántpetend ad otthont nyár közepén

