Hírek
2016. Július 18. 09:58, hétfő |
Helyi
Forrás: Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság
A Győr-Ménfőcsanaki Petőfi Sándor Általános Iskola szerezte meg a vándorserleget
A Győri Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya a 2016-os évben is megszervezte az általános iskolások részére a közlekedési tábort.
A tábori részvételt a Ki a mester két keréken című verseny első három helyezett iskolájának tanulói térítésmentesen nyerték el.
Az idei évben is képviselte magát a Győr-Ménfőcsanaki Petőfi Sándor Általános Iskola, a győri Kölcsey Ferenc Általános Iskola és a győri Kovács Margit Német Nemzetiségi Általános Iskola.
A diákok megismerkedhettek a rendőrség munkájával, megtekinthették a szolgálati lőfegyvereket, valamint részt vehettek a bűnügyi technikusok nyomok rögzítéséről tartott bemutatóján.

A diákok felvilágosító előadáson vehettek részt, amelyen megismerhették az internetezés veszélyeit, szag és nyomkövető kutyás bemutatót láthattak, valamint a Magyar Vöröskereszt Ifjúsági Tagozata által illusztrált elsősegélynyújtó technikákat sajátíthatták el.

A közlekedési tábort a Győri Rendőrkapitányság és a Nemzeti Közlekedési Hatóság munkatársai felügyelték.
A tábor egyik fő mozzanata a kerékpáros túra volt, mely során a táborlakók Győrújbarátról kerekeztek át Tényőre. A túra remek alkalmat teremtett az elméletben megszerzett ismeretek gyakorlati alkalmazására.

A 2016-ban a Vándorserleget a Győr-Ménfőcsanaki Petőfi Sándor Általános Iskola szerezte meg.

Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 26. 08:26, vasárnap | Helyi
A fenntarthatóságról a Föld napján Győrben
Szivárgásverseny, kockajáték, interaktív tudáspróba, ételkóstoló.
2026. Április 26. 08:12, vasárnap | Helyi
Gyakorlati jogászképzés: együttműködési megállapodást kötött a Széchenyi István Egyetem és a Győri Törvényszék
2026. Április 26. 07:08, vasárnap | Helyi
A madarak nyomában: ismeretterjesztő program és vízitúra Kisbodakon
Tanulással és kalandos vízitúrával folytatódott Kisbodakon a „Szigetköz Ismeretterjesztő Sorozat 2026”, ahol ezúttal a térség gazdag madárvilága került a középpontba.
2026. Április 25. 08:25, szombat | Helyi
Laczkovits-Takács az új frakcióvezető
A győri Fidesz-KDNP frakcióját mától Laczkovits-Takács Tímea vezeti.
