Hírek
2011. December 26. 16:30, hétfő |
Helyi
Forrás: HírTv
A győri hallgatók is tartanak az új felsőoktatási törvény szigorításaitól
Megszavazta a parlament az új felsőoktatási törvényt. A változások közül kiemelkedik, hogy jelentősen csökkenhet az államilag finanszírozott helyek száma, egyes területeken pedig teljesen megszűnhet az ingyenes képzés.
A tervek szerint a hallgatók, beleértve a költségtérítést fizetőket is, kötelesek lesznek megadott ideig Magyarországon munkát vállalni. A kormány szerint fontos, hogy a diplomának értéke legyen, és a tudásukat ne automatikusan külföldön kamatoztassák a diákok. A hallgatók úgy vélik, a teljes tandíjrendszer diszkriminálja az anyagilag hátrányos helyzetű családokból érkező fiatalokat - számol be a Hír TV.
A felsőoktatási törvény változásával nemcsak kevesebb lesz a térítésmentes képzés, de változik az ingyenes helyek elosztása is. Ezeket a jövőben központi döntéssel, és nem a hallgatók jelentkezése alapján kapnák az intézmények.
Németh Kornél egyetemista, Győr: "Biztosan diszkriminálnak, mert tulajdonképpen, aki megteheti majd, hogy kifizeti a teljes tandíj összegét, az megy egyetemre és főiskolára, aki meg ezt nem tudja, az majd mehet dolgozni. Sajnos."
Fontos módosítás, hogy a hallgatóknak tanulmányaik befejezése után egy bizonyos ideig itthon kell munkát vállalniuk. Ez praktikusan azt jelenti, hogy egy diplomás abban az esetben sem mehet azonnal külföldre dolgozni, ha Magyarországon nincs számára megfelelő munkahely.
Funk József egyetemista, Győr: "Elég sok diák szeretne külföldre menni, és ilyen kezdéssel ez elég nagy hátrány, hogyha elkezdenek az életben dolgozni, akkor ez viszonylag nagy probléma lesz neki."
A hallgatók úgy látják, már a közelmúltban bevezetett új feltételek is komoly szigorítást jelentettek.
Stein Gábor egyetemista, Győr: "Összességében, ha a tanulmányok során 30 darab 1-es összegyűlik a vizsgákból, uv-ből vagy mindenből, ami beszámít ilyen vizsgának, akkor kirúgják az embert. Valamelyik szakon lehet, hogy ez tartható, de műszaki szakokon, amilyen elvárások vannak, azok mellett ez nagyon kemény."
A felsőoktatási törvényhez közel 300 módosító indítványt nyújtottak be a képviselők. Ezek közül az egyik Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszteré. E szerint az önköltséges hallgató számára valamennyi, állami ösztöndíjjal támogatott képzési formára biztosítanák az átsorolás lehetőségét.
Nagy Dávid elnök, HÖOK: "Ez a hallgatóknak és a HÖOK-nak külön kívánalma volt, hogy mindkét irányban átjárható legyen a rendszer, tehát ne csak arról legyen szó, hogy államilag finanszírozott képzésről ki lehet esni, önköltséges vagy költségtérítéses képzési formára, hanem ellenkező esetben, ha az önköltséges képzési struktúrában a hallgató kiemelkedően teljesít, ő átkerülhessen államilag finanszírozott helyre. Mindenképpen pozitívum, úgy értékelem."
A HÖOK győri elnöke úgy véli, az új felsőoktatási törvényről akkor lehet majd igazán véleményt mondani, ha elkészül a rendelet végleges formája.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 06. 08:24, hétfő | Helyi
Az idény végén befejezi pályafutását Nathalie Hagman, a Győri ETO kézilabdázója
Az évad befejeztével távozik a Bajnokok Ligájában és a magyar bajnokságban is címvédő Győri Audi ETO KC kézilabdacsapatától a svéd válogatott Nathalie Hagman, aki egyúttal felhagy aktív sportolói pályafutásával is.
2026. Április 06. 08:21, hétfő | Helyi
A Magyar Kétfarkú Kutya Párt is a szavazásra buzdít
Legyen minden jobb – ezzel a szlogennel készíti a programjait a Magyar kétfarkú Kutya Párt, amely azt ígéri az idei választáson, hogy embert juttat a parlamentbe.
2026. Április 06. 07:08, hétfő | Helyi
MÁV: április 7-étől jelentős változások a győri fővonalon!
Újabb üteméhez érkezik a Déli-Körvasút építése, így április 7-étől várhatóan 2027-ig Budapest-Kelenföld és Ferencváros között jellemzően csak egy vágányon közlekednek majd a vonatok.
2026. Április 05. 08:24, vasárnap | Helyi
Győri fiatalok a válogatottban
A rangos Multi Nations Youth Swim Meet válogatott versenyen öt győri fiatal képviselte Magyarországot, ami önmagában is komoly elismerés. 2 arany, 1 ezüst, 4 bronzérem a mérleg.
