Hírek
2019. Augusztus 29. 18:33, csütörtök | Helyi
A hála és a köszönet évét kezdte meg a Győri Balett
Borkai Zsolt polgármester jelenlétében, csütörtökön tartotta meg 41. évadnyitó társulati ülését a Győri Balett, az Árpád Parkolóházban nemrégiben átadott új Stúdióban.
Kiss János igazgató az idei évadot a hála és a köszönet évének nevezte.
„Hálásak vagyunk azért, hogy negyven évvel ezelőtt ez a város befogadott bennünket, és köszönjük a közönségünknek, hogy a négy évtized alatt töretlen lelkesedéssel támogatják a társulatot” – hangsúlyozta a balettigazgató

Az igazgató felidézte, hogy 1979. november 2-én tartották első előadásukat, a Nap szeretteinek a bemutatóját. A jubileum alkalmából a Magyar Művészeti Akadémia emlékkönyvet ad ki, melyet a Győri Könyvszalonon mutatnak be. Az évfordulóra nagyszabású programmal készül a társulat, november 2-én 15 órától pódium beszélgetés lesz az alapító tagokkal, közöttük Markó Iván alapító-igazgatóval a Kisfaludy-teremben. Ezt követően Gombár Juditra emlékező kiállítás nyílik a színház aulájában, amelyet a Petőfi Irodalmi Múzeummal és a Magyar Színházi Intézettel közösen rendeznek. A nap egy grandiózus színpadi show- műsorral zárul, melynek részleteiről még bővebbet nem kívánt elárulni a társulat vezetője.
Egy héttel később november 9-én, Velekei László koreográfiáját, az Anna Kareninát mutatják be. "Érdekes és egyedi lesz" - mondta az igazgató. Tavasszal a Kipp-kopp című gyermekbalettet láthatják az óvodáskorúak a Stúdióban. A táncot szerető és értő közönség kinevelése a cél, melyet kisgyermekkorban kell elkezdeni - fogalmazott Kiss János. Szintén tavasszal mutatják be a Giselle című darabot, a részletekről majd később adnak tájékoztatást. Az együttesre ebben az évadban is sok hazai és külföldi fellépés vár – hiszen benne kell lenni a nemzetközi vérkeringésben – mutatott rá Kiss János.

Kiss János köszöntötte az együttes jubiláló, illetve a törzsgárdához újonnan csatlakozó tagjait: Tíz éves törzsgárda tag lett: Matuza Adrienn, Artem Pozdeev, Döme Sándor, 20 éve van az együttesnél Horváth Krisztián és Velekei László, 25 éve Cserpák Szabina, 35 éve pedig Varga György.


Továbbá gratulált Pöntör Bernadettnek, a Győri Balett titkárságvezetőjének, aki példaértékű szakmai munkája elismeréseként MAGYAR BRONZ ÉRDEMKERESZT díjban részesült. A díjat Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának
parlamenti államtitkára adta át Áder János köztársasági elnök megbízásából.

A 40 éves tagságért járó elismerést Kiss János vehette át Borkai Zsolt polgármestertől. Aki köszöntőjében felidézte: negyven éve ki gondolta volna, hogy világsikereket ér el a Győri Balett, és ezt a sikert generációkon át a mai napig meg tudta őrizni. A polgármester biztosította a társulat arról, hogy az önkormányzat a jövőben is megad minden segítséget ahhoz, hogy a művészek nyugodt körülmények között dolgozhassanak.


Bemutatkozott Joó Lea Napsugár és Szentiványi Richárd a társulat új tagjai, akik a Táncművészeti Egyetemről érkeztek Győrbe. Kiss János a társulati ülést a kövekez szavakkal zárta: „A legjobbaknak kell lennünk, vagy legalábbis törekednünk kell rá!”

Forrás: gyorplusz.hu - Földvári Gabriella
Fotók: Csobay Dániel fotográfus
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 07. 08:25, vasárnap | Helyi
50 éves az öthengeres motor – Legenda az Audi Hungáriától
2026-ban az Audi egy igazán különleges jubileumot ünnepel: az öthengeres motor 50. évfordulóját.
2025. December 07. 08:16, vasárnap | Helyi
Lassulni tanítanak a „kacifántosok”
December 3-án tartották a fogyatékossággal élők világnapját.
2025. December 07. 07:08, vasárnap | Helyi
Háztűzhöz, vadgázoláshoz és ütközéshez vonultak a tűzoltók
Több tűzeset is történt a múlt héten megyeszerte, szerencsére a lángokat még azelőtt eloltották, hogy valakit nagy baj ért volna, de Páliban – ahogy sajnos egy teljes ház égett – füstmérgezéssel szállítottak kórházba egy lakót.
2025. December 06. 08:30, szombat | Helyi
Íme a győri advent
A győri önkormányzat hivatalos oldalán összegyűjtötték, hogy mikor várják a vásárlókat az adventi kézműves vásár faházai a Széchenyi téren.
