Hírek
2012. Szeptember 06. 13:54, csütörtök |
Helyi sport
Forrás: etofutsal.hu/Molnár Attila
A holland bajnok kipipálva
![A holland bajnok kipipálva](/external/image_cache/3/b/c/3bc5bc0a3e3b24c8eeb8afbbf8d3284d.jpg)
Sikeresen kezdett a Rába ETO az UEFA Futsal Cup győri selejtezőjének első napján. A holland bajnok CF Eindhoven ellen magabiztos, jó játékkal 3-0-ás győzelmet aratott.
Az igazi nemzetközi körítéssel megrendezett játéknapon először az azeri Arax lépett pályára, ellenfele az ír bajnok, a brazilokból álló EID Futsal volt. Nagy csatában érvényesült a papírforma, a vártnál nehezebben győzött 2-1-re a jóval esélyesebb azeri sztárcsapat.
A nap második mérkőzésére szépen megtelt a Magvassy Mihály Sportcsarnok nézőtere. A Rába ETO majd 1000 néző biztatása mellett vonult pályára, hogy megszerezze a továbbjutáshoz szükséges két győzelemből az elsőt. A kiváló román légiós, Ali nem állhatott Marcos Angulo rendelkezésére, mert még Lisszabonban kiállították, és egymeccses eltiltását most kellett letöltenie.
Jól kezdett az ETO, nem sok teret adott a hollandoknak. Az agresszív játéknak meg is lett az eredménye, mert már a 6. percben Harnisch Ákos lőtt szinte az alapvonalról kapura, a kapusról újra elé pattanó labdát másodszorra könyörtelenül vágta a hálóba! A gól szinte szárnyakat adott a győrieknek. Egyre másra vezették a támadásokat, de az ellenfél kontráira is figyelni kellett, hiszen Balázs nem egyszer bravúrral hárított. A 12. percben Ramada lövésébe szerencsétlenül nyúlt bele Merlino, és lábáról saját kapujába pattant a labda. 2-0 az ETO-nak. Lódi Tamás egy gyönyörű támadás végén balról talált Grimmelius hálójába, kialakítva a félidei eredményt. A második félidőben az ETO okosan, előnye megtartására rendezkedett be. Voltak a játékrésznek olyan periódusai, amikor az Eindhoven percekig nem tudott játékba avatkozni. Bár Balázs Zolit tesztelték a hollandok, egy pillanatig sem volt veszélyben a győriek győzelme.
Ezzel a győzelemmel a Rába ETO nagy lépést tett a továbbjutás felé, Ehhez a mai napon le kell győzni az ír "brazilokat".
Dr. Drucskó Zoltán: - Úgy gondolom jó játékkal abszolváltuk a számunkra nagyon fontos mérkőzést, amely a továbbjutáshoz mindenképpen szükséges volt. Úgy érzem, ezzel saját kezünkben van a sorsunk, a hátralévő két mérkőzésen kell megszerezni a továbbjutást érő győzelmet. Remélem ezzel nem kell szombatig várni, már a csütörtöki játéknapon az írek ellen eldől a továbbjutás.
Fotó: Gombás Ákos
Ezek érdekelhetnek még
2024. Augusztus 11. 09:14, vasárnap | Helyi
Nagyon nem mindegy, hogy bekerülsz-e a koleszba
A legtöbb helyen augusztus elejéig várják az egyetemek a kollégiumaikba való jelentkezést.
2024. Augusztus 11. 08:13, vasárnap | Helyi
Az Olimpiai Sportpark tornacsarnokában köszöntötték a Párizsból hazatérő tornászokat
Augusztus 6-án kedden a repülőtérről egyenesen a győri Olimpiai Sportpark tornacsarnokába utaztak a Győri Atlétikai Club tornászai Bácskay Csenge és Mészáros Krisztofer.
2024. Augusztus 11. 07:13, vasárnap | Helyi
Ismét korlátlanul használható a medvei híd
A magyar-szlovák határ északi oldalán a felvidéki Nagymegyer és Medve települések között befejeződtek az útfelújítási munkálatok – tájékoztat az Útinform.
2024. Augusztus 10. 09:39, szombat | Életmód
Újra láthatóak lesznek barnamedvék a Fővárosi Állat- és Növénykertben
Csángót és Hargitát, a két barnamedvét pénteken, a Fővárosi Állat- és Növénykert 158. születésnapján mutatják be a nagyközönségnek.