Hírek
2012. Július 31. 22:26, kedd |
Helyi
Forrás: Pozsgai Kitti
A huszadik barokk esküvőre készül a város
![A huszadik barokk esküvőre készül a város](/external/image_cache/5/d/f/5dfa028d1794c7b6f02e63213da1ce01.jpg)
Bemutatkozott az a győri pár, akik a XX. Barokk Esküvő alkalmából kötik össze életüket. Miholics Adrienn és Mersich Gergely menyegzőjét, százfős násznép kíséri majd.
Az idei kiválasztottak különleges figyelmet kapnak, hisz a jubileumi, huszadik barokk ceremónia főszereplői lehetnek. A főszervező és lebonyolító Győri Művészeti és Fesztiválközpont kifejezetten győri párt szeretett volna erre a különleges alkalomra választani.Miholics Adrienn és Mersich Gergely Barokk Esküvőjét augusztus 10-12 között mintegy százfős násznép és kétszáz beöltözött statiszta kíséri.
Egy kicsit már izgulnak, nincsenek ekkora figyelemhez szokva
Augusztus 10-én, pénteken hagyományosan a szerenádé lesz majd a főszerep. A Széchenyi téren élvezheti a menyasszony és az egybegyűlt vendégsereg, az olasz „Gruppo Amarcord” Komolyzene Társulat nem éppen komoly, zenei előadását. Az Opra buffa címet viselő szerenád ugyanis egyfajta karikatúrája a legnépszerűbb operáknak, így inkább a nevetéstől, mint a meghatottságtól számítanak könnyekre.
Keglovich Ferencné projektvezető minden apró részletre figyel.
Késő este a győri Kovács Fery lép majd színpadra, a Raab Kamarazene Együttessel. Produkciójukban ötvözik a komolyzenét némi dobbal, basszussal és énekkel is.
Szombaton a már megszokott vásári forgatagban is elvegyülhetünk, gyönyörködhetünk a barrok pompába öltözött belvárosban, megleshetjük azt az Omnibuszt, ami gyerekeket és meglepetés vendégeket szállít majd. Ekkor kerül majd sor a hagyományos barokk felvonulásra és a Bolon Esküvőre is.
Az este csúcspontja minden bizonnyal maga az esküvői ceremónia lesz majd, ahol a pár 300 évvel ezelőtti szokások szerint mondja ki a boldogító igent, barokkos külsőségek közepette, a Víziszínpadon.
Az esküvő után igazi csemegét fogyaszthatnak a Széchenyi téren. Moliére: A mizantróp című zenés színművét viszik deszkára, méghozzá némi Kiss Tibor (Quimby ) dallal fűszerezve.
A kiválasztottak:Mersich Gergelyés Miholics Adrienn
Vasárnap, 12-én folytatódnak a vásári mulatságok, különleges frizurákban gyönyörködhetünk a Frizurette Fodrászverseny eredményhirdetésén, este pedig ismét kuriózummal várják a nagyérdeműt. Ezúttal harmonikajátékkal fűszerezve ismerkedhetünk meg Vivaldi híres dallamsoraival a Négy Évszakból.
/Fotók: Nagy Péter/
Ezek érdekelhetnek még
2024. Augusztus 11. 09:14, vasárnap | Helyi
Nagyon nem mindegy, hogy bekerülsz-e a koleszba
A legtöbb helyen augusztus elejéig várják az egyetemek a kollégiumaikba való jelentkezést.
2024. Augusztus 11. 08:13, vasárnap | Helyi
Az Olimpiai Sportpark tornacsarnokában köszöntötték a Párizsból hazatérő tornászokat
Augusztus 6-án kedden a repülőtérről egyenesen a győri Olimpiai Sportpark tornacsarnokába utaztak a Győri Atlétikai Club tornászai Bácskay Csenge és Mészáros Krisztofer.
2024. Augusztus 11. 07:13, vasárnap | Helyi
Ismét korlátlanul használható a medvei híd
A magyar-szlovák határ északi oldalán a felvidéki Nagymegyer és Medve települések között befejeződtek az útfelújítási munkálatok – tájékoztat az Útinform.
2024. Augusztus 10. 09:10, szombat | Helyi
Tandem-Szem: Ikrény – Párizs kerékpárral
Tandembiciklivel indulnak neki a Tandem-Szem Egyesület tagjai a nagyjából 1700 kilométeres Ikrény-Párizs túrának, hogy a paralimpia megnyitóján részt vehessenek.