Hírek
2013. Július 24. 19:54, szerda |
Bulvár
Forrás: MTI
A legboldogabb életév a 23. és a 69.
A legboldogabb év egy ember életében a 23. és a 69. esztendő - erre jutottak brit kutatók.
A Londoni Közgazdasági Egyetem 23 ezer, 17 és 85 év közti ember boldogságérzetét vizsgálta. Az eredmény szerint a 23. életév azért jár kimagaslóan jó közérzettel, mert a fiatal még nem szembesült azzal, hogy jövőbeli élettervei túlzott elvárásúak, számszerűsítve átlagosan 10 százalékkal jobbnak várja a jövőt, amint amilyennek az majd bizonyul. A valóság azután kiábrándítóan hat, és ez a kedélyállapot eltart egészen 55 éves korig. Akkor kezd ismét emelkedni a boldogságérzet-mutató, amely azután 69 esztendősen tetőzik. Ekkor 4,5 százalékkal alábecsüli az ember jövőbeli boldogságkilátását, és kellemesen kezd csalódni.
Az egyén felnőttkori boldogságérzet-változásának U alakú görbéjét korábbi tanulmányok is kimutatták. Igen általánosan jellemző az emberre, mivel több mint 50 ország lakosságát vizsgálták a kutatók. Mindemellett egy amerikai akadémiai munka szerzői bizonyítékokat találtak arra, hogy még az emberszabású majmoknál is kimutatható a középkorúság borúja.A mostani brit felmérés vezetője Hannes Schwandt volt, aki az amerikai Princeton Egyetem tudósa, de jelenleg a londoni egyetemen végez kutatást - adta hírül a Daily Mail című brit lap.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 24. 17:00, péntek | Bulvár
Május 8-án rendezik meg a Magyar Fagylalt Napját
Május 8-án rendezik meg a Magyar Fagylalt Napját, amelyhez a tervek szerint mintegy háromszáz cukrászda és fagylaltozó csatlakozik országszerte.
2026. Április 09. 14:00, csütörtök | Bulvár
Korda Györgyöt és Balázs Klárit ábrázoló domborművet avattak fel a budapesti repülőtéren
2026. Április 08. 18:00, szerda | Bulvár
Elhunyt Czigány György
Április 6-án 94 éves korában elhunyt Czigány György József Attila- és Erkel Ferenc-díjas költő, író, újságíró, érdemes művész, a Magyar Rádió népszerű Ki nyer ma? című műsorának alapító műsorvezetője
2026. Március 30. 14:00, hétfő | Bulvár
Putyin: Oroszország kész ismét olimpiát rendezni
Oroszország készen áll rá, hogy újra otthont adjon egy olimpiának - közölte Vlagyimir Putyin elnök az Orosz Olimpiai Bizottsághoz a testület megalapításának 115. évfordulójára intézett üdvözlő üzenetében.
