Hírek
2025. Június 26. 09:12, csütörtök | Helyi
A lovagkirály legendájáról szól a Szent László Napok programja Győrben
Június 27-én és 28-án ismét éltre kel a lovagkirály legendája Győrben, a Szent László Napok programsorozat révén.
A kétnapos esemény fő attrakciója idén a Szent László, a Lovagkirály című lovas színházi show bemutatója lesz.
A családbarát fesztiválon a szakrális programelemek mellett kézműves foglalkozások, állatsimogató, tematikus játékok, hagyományőrzők bemutatói is a lovagkor világába kalauzolják a látogatókat.
A Szent László Napok egyik helyszíne Gyirmót lesz, emellett az eseményhez csatlakozott a Szent László Látogatóközpont és Győri Egyházmegyei Gyűjteményi Központ is. Az intézmény június 27-én tudományos ismeretterjesztő előadással, dokumentumfilm-vetítéssel, az időszaki kiállításon pedig tematikus tárlatvezetéssel készül a Káptalandombon.
A ragadós száj- és körömfájás vírus miatt a korábbi években megszokott felvonulás elmarad, ugyanakkor a Győri Lovasszínház bemutatja a Szent László, a Lovagkirály című lovas színházi showját. A június 28-án, 21 órakor a gyirmóti Rodeo Ranchen kezdődő előadásban 87 ember, három hagyományőrző csoport és több mint 30 ló működik közre.
A produkciót ingyenes programok színesítik 15 órától, ahol egyebek mellett lesz rovásírás oktatás, kosaras körhinta, kézműves foglalkozás, állatsimogató, solymászbemutató, pónilovaglás és bemutatják a tábori életet is. (mti)
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 26. 08:26, vasárnap | Helyi
A fenntarthatóságról a Föld napján Győrben
Szivárgásverseny, kockajáték, interaktív tudáspróba, ételkóstoló.
2026. Április 26. 08:12, vasárnap | Helyi
Gyakorlati jogászképzés: együttműködési megállapodást kötött a Széchenyi István Egyetem és a Győri Törvényszék
2026. Április 26. 07:08, vasárnap | Helyi
A madarak nyomában: ismeretterjesztő program és vízitúra Kisbodakon
Tanulással és kalandos vízitúrával folytatódott Kisbodakon a „Szigetköz Ismeretterjesztő Sorozat 2026”, ahol ezúttal a térség gazdag madárvilága került a középpontba.
2026. Április 25. 08:25, szombat | Helyi
Laczkovits-Takács az új frakcióvezető
A győri Fidesz-KDNP frakcióját mától Laczkovits-Takács Tímea vezeti.
