Hírek
2014. Március 11. 13:03, kedd |
Helyi
Forrás: infoGyőr
A mi szólistáink
2014. március 14-én a Richter János bérletsorozat „A mi szólistáink” című estje különleges élményt kínál az érdeklődő közönségnek. Sztravinszkij A katona történet című darabját hallhatjuk, amely egy kis létszámú zenekarra írt mű. Már a koncert címe is sejteti, hogy az előadáson a Győri Filharmonikus Zenekar hét művésze szólaltatják meg a dallamot, s a háborúból hazatért, majd az ördöggel lepaktált katona történetét, a közismert orgánumú és mindenki által jól ismert Kovács István színművész meséli el. A kimondott szó, és a Sztravinszkij, néhol New Orleans-i jazzt megidéző zenéje együttes hatása adja meg ennek a műnek igazi érdekességét. A koncert második felében Beethoven 1812-ben írt, VIII. (F-dúr) szimfóniája csendül fel, amely a szertelen derű pillanatait idézi fel négy tételben. Beethoven korábbi, VII. szimfóniájában megjelenő tomboló mámort, a könnyed gondtalanság és naivság váltja fel, a mindennapi örömök pátosztól mentes jókedvét idézve fel.
Az estén a Győri Filharmonikus Zenekart a világhírű, Liszt-díjas Keller András dirigálja!
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 25. 08:25, szombat | Helyi
Laczkovits-Takács az új frakcióvezető
A győri Fidesz-KDNP frakcióját mától Laczkovits-Takács Tímea vezeti.
2026. Április 25. 08:10, szombat | Helyi
Újra Győrbe várják a jövő mérnökeit
Az Audi Development Camp nevű nemzetközi, angol nyelvű rövid képzési program idén július 20. és 27. között ismét Győrbe várja a jövő mérnökeit a Széchenyi István Egyetem és az Audi Hungaria szakmai együttműködéseként.
2026. Április 25. 07:08, szombat | Helyi
Már most szólunk: Szúnyogriadó!
Beköszöntött a melegebb idő, mely most különösen kedvez a szúnyogok elszaporodásának. A kertekben, udvarokon már megjelentek az első szúnyogok!
2026. Április 24. 08:24, péntek | Helyi
Zavaros Eszter nem lesz ott a premieren
A Győri Nemzeti Színház új bemutatóra készül most hétvégén: a Marica grófnő című operett akár nagy siker is lehet. Azonban a premieren várhatóan nem lép színpadra Zavaros Eszter, mert egy próbán megsérült a térde.
