Hírek
2015. Október 12. 06:51, hétfő |
Belföld
Forrás: MTI
A Miniszterelnöki Kabinetiroda létrehozásáról dönt a Ház
Az Országgyűlés mai ülésén megemlékezik a múlt héten elhunyt Göncz Árpád volt köztársasági elnökről, majd elfogadhatja a Miniszterelnöki Kabinetiroda létrehozásához szükséges törvénymódosításokat.
A házelnök előzetes napirendi javaslata alapján az ülés 11 órakor kezdődik, a parlament ekkor emlékezik meg a kedden 94. életévében elhunyt Göncz Árpádról, aki az első szabad választások után az új Országgyűlés alakuló ülésén házelnök lett, és ő látta el az ideiglenes köztársasági elnöki teendőket is. A Magyar Demokrata Fórum és a Szabad Demokraták Szövetsége megegyezése nyomán 1990. augusztus 3-án a parlament öt évre őt választotta a Magyar Köztársaság első elnökévé, majd mandátumának letelte után, 1995-ben újraválasztották e tisztségben.
A Ház a napirend előtti felszólalásokat követően tartja határozathozatalát.
A képviselők ekkor zárószavazást tartanak arról a két jogszabályról is, amely a Miniszterelnöki Kabinetiroda létrehozásáról rendelkezik. Az új tárca a harmadik Orbán-kormány tizedik tárcája lesz, vezetője pedig Rogán Antal lesz, aki októberig a Fidesz képviselőcsoportját irányította.
A házszabálytól történő eltéréssel előbb megtárgyalhatják, majd el is fogadhatják az ügyvédi törvény módosítására vonatkozó ötpárti javaslatot. Az előterjesztés arra irányul, hogy az ügyvédi kamara autonómiájának tiszteletben tartásával legyenek rendezhetőek az olyan jogbizonytalanságot eredményező helyzetek, amelyek az átmenetileg működésképtelenné vált területi kamara közfeladatainak ellátását veszélyeztetik.
A jövő heti egyetlen ülésnap interpellációkkal, valamint kérdésekkel és azonnali kérdésekkel zárul.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 26. 10:00, vasárnap | Belföld
Kapitány István: szakítunk a felelőtlenül tervezett és átláthatatlan költségvetésekkel, megteremtjük a piac bizalmát
Szakítunk a felelőtlenül tervezett és átláthatatlan költségvetésekkel, és megteremtjük a piac bizalmát - írta a leendő gazdasági és energetikai miniszter szombaton a Facebookon.
2026. Április 26. 08:23, vasárnap | Belföld
Meteorológia: az erős, viharos szél felkavarhatja a port
Vasárnap az erős, több helyen viharos szél felkavarhatja a port, ami a látótávolság csökkenéséhez vezethet - hívta fel a figyelmet a HungaroMet Zrt. vasárnap reggeli veszélyjelzésében.
2026. Április 26. 08:21, vasárnap | Belföld
Magyar Péter: zajlik az ország elhagyásának előkészítése és a lopott vagyonok kimenekítése
Miközben Orbán Viktor menekül a felelősségvállalás elől, a háttérben zajlik az ország elhagyásának előkészítése és a lopott vagyonok kimenekítése
2026. Április 25. 17:56, szombat | Belföld
Orbán Viktor visszaadja mandátumát, Gulyás Gergely lesz a Fidesz frakcióvezetője
Orbán Viktor, a Fidesz-KDNP listavezetője, leköszönő miniszterelnök visszaadja a választáson elnyert mandátumát
