Hírek
2016. Március 04. 09:41, péntek |
Helyi
Forrás: A Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság , Fotó: Tobak Ferenc,
A Nemzetközi Polgári Védelmi Napra emlékezett a katasztrófavédelem
Koszorúzással egybekötött ünnepi állománygyűlésen emlékeztek meg a Nemzetközi Polgári Védelmi Napról és a polgári védelem hazai eredményeiről a katasztrófavédelem, valamint a polgári védelem országos vezetői.

Az ünnep alkalmából a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója elismeréseket adott át.
Az ünnepi állománygyűlés a Himnusz hangjaival vette kezdetét. A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetését dr. Tollár Tibor főigazgató mellett dr. Góra Zoltán tű. vezérőrnagy, főigazgató-helyettes, Tóth Ibolya tűzoltó ezredes, gazdasági főigazgató-helyettes, valamint dr. Tóth Ferenc tű. dandártábornok, országos polgári védelmi főfelügyelő, továbbá a vezetői állomány további tagjai képviselték.
Ünnepi köszöntőjében a meghívott vendégek és az állomány jelenlévő tagjai előtt dr. Tóth Ferenc a polgári védelem jelentőségéről, azon belül a civil szervezetek, valamint az önkéntesség fontosságáról beszélt. A HUNOR mentőszervezetről szólva megemlítette, hogy az ország professzionális mentőcsapata most éppen Londonban vesz részt egy nagyszabású nemzetközi gyakorlaton.
„A katasztrófavédelem területén régóta tudjuk, hogy kiemelten kell foglalkozni a civil szervezetekkel, és az elmúlt öt évben nagy figyelmet fordítottunk arra, hogy bevonjuk a civil és önkéntes szervezeteket a katasztrófavédelem tevékenységébe. Az önkéntesség az állampolgár legjobb lehetősége arra, hogy saját indíttatásának megfelelően részese lehessen az életét, környezetét, értékeit veszélyeztető hatások elleni közös munkának” – szögezte le az országos polgári védelmi főfelügyelő. Az országos mentőszervezetek – a hivatásosokból álló HUNOR, valamint az önkéntesekből szerveződött HUSZÁR – mellett az ország területén csaknem ezer megyei, járási és települési mentőcsoport alakult mostanra. Az önkéntes mentőszervezetekben dolgozni kész emberek száma mára meghaladta a 14 ezret – mondta Tóth Ferenc dandártábornok.
Dr. Tollár Tibor tűzoltó vezérőrnagy, a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója a katasztrófavédelem munkájának segítése, támogatása érdekében kifejtett kiemelkedő tevékenysége elismeréseként a Polgári Védelem Napja alkalmából főigazgatói ajándéktárgyat adományozott megyénkből Dekovics Balázsnak, a Raab Járási Mentőszervezet mentőcsoport parancsnokának és Élő Józsefnek, Bősárkány, Maglóca és Tárnokréti települések közbiztonsági referensének.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 05. 08:24, vasárnap | Helyi
Győri fiatalok a válogatottban
A rangos Multi Nations Youth Swim Meet válogatott versenyen öt győri fiatal képviselte Magyarországot, ami önmagában is komoly elismerés. 2 arany, 1 ezüst, 4 bronzérem a mérleg.
2026. Április 05. 08:20, vasárnap | Helyi
A Mi Hazánk is a szavazásra buzdít
Egyre népszerűbb a Mi Hazánk támogatásával tavasszal indult a Bűnvadászok YouTube-csatorna.
2026. Április 05. 08:08, vasárnap | Helyi
Speed maraton: Ön is javasolhat helyszínt
A rendőrség 24 órás sebességellenőrzést tart a lakosság által javasolt helyszíneken.
2026. Április 04. 08:25, szombat | Helyi
Szép eredmények az Orka Kupán
A székesfehérvári Orka Kupával hivatalosan is megkezdődött a szinkronúszók számára az idei versenyszezon.
