Hírek
2018. Január 08. 06:30, hétfő | Külföld
A nők kerültek előtérbe az idei Golden Globe díjátadón
Szinte mindenki feketében érkezett az idei, 75. Golden Globe díjátadóra, aminek hangulatára rányomta bélyegét a Hollywoodot alapjaiban megrángató zaklatási botránysorozat.
A filmek között a legnagyobb nyertes Martin McDonagh Három óriásplakát Ebbing határában című filmje lett, sorozatok között pedig az HBO és a Hulu örülhetett, a Hatalmas kis hazugságok négy díjjal, a Szolgálólány meséje két díjjal távozhatott. Az este kapcsán a legtöbbet valószínűleg Oprah Winfrey beszédéről fognak beszélni, akit életműdíjjal tüntettek ki.
A köszönőbeszédek jelentős részében előkerült a #MeToo, illetve a #TimesUp mozgalom, illetve általánosságban a nők, illetve a kisebbségek helyzete. A házigazda Seth Meyers az utóbbi időben rendszeresen nekiment Donald Trumpnak esti talkshow-jában, a gála alatt azonban szinte alig esett szó az elnökről vagy politikájáról.
"2018, a marihuána végre legális, a szexuális zaklatás végre nem."
- ezzel indította az estét a házigazda Seth Meyers, majd megjegyezte, hogy hosszú hónapok után először a férfiaknak ma este nem kell félniük attól, ha hangosan felolvassák a nevüket, vagy írnak róluk az újságok.
Az este sztárja egyértelműen a Cecil B. DeMille életműdíjjal kitüntetett Oprah Winfrey volt. Beszédében kiemelte, hogy ő az első fekete nő, aki megkapja ezt a díjat és biztos benne, hogy ez rengeteget jelent azoknak a fiatal lányoknak, akik látják őt ebben a helyzetben, és arra gondolnak, hogy egy nap ők is megnyerhetik ezt a díjat. Arról is beszélt, hogy ebben az évben a nők lettek a történetek főszereplői és azt is hozzátette, hogy ez a változás nemcsak Hollywoodot érintette.
https://www.youtube.com/watch?v=LyBims8OkSY&feature=youtu.be
"Túl sokáig nem hittek a nőknek, mikor felszólaltak a hatalomban lévő férfiak elnyomása ellen, de most eljött az idő, hogy ennek vége legyen" - mondta, ezzel utalva a Time's Up (Lejárt az idő) nevű kezdeményezésre. A zaklatást átélt, kevésbé kiváltságos anyagi és társadalmi helyzetben lévő nőket védelmére indított kampány több köszönőbeszédben említésre került, illetve több nyertes is a ruháján viselte kitűzőjét. Oprah azt üzente azoknak a fiatal lányoknak, akik nézik a díjátadót, hogy hamarosan új nap kezdődik, ami azért lesz mert
nagyon sok nő, keményen harcol azért, hogy ők legyenek azok a vezetők, akik elvisznek, mintket abba az időbe, ahol soha senkinek nem kell többé azt mondnaia, hogy #metoo.
A beszéd közben Twitteren szinte azonnal trending tag lett az #Oprah2020.
A Golden Globe-ot pedig tökéletesen jellemzi, hogy Oprah beszéde után a legjobb rendezőnek járó díjat osztották ki, amiben csak fehér férfiak voltak a jelöltek. Ezt az egyik átadó, Natalie Portman meg is jegyezte, amire a későbbi nyertes Guillermo del Toro látványos fejcsóválással reagált.
Ami a tévés díjakat illeti az utóbbi idők tendenciája az volt, hogy a Golden Globe a legújabb szenzációt díjazza, ezért is nyerhetett két díjat az Amazon Marvelous Mrs. Maisel című sorozata, amit a legjobb komédiának választottak, míg Rachel Brosnahan lett a kategória legjobb női főszereplője.
Korábban előfordult, hogy rontotta az esélyeket, ha egy sorozatot az Emmy már díjakkal halmozott el, de idén ez sem álhatott a Szolgálólány meséje és a Hatalmas kis hazugságok útjába. Mindkettő megnyerte saját kategóriáján belül a legfontosabb díjakat. Az HBO Hatalmas kis hazugságok című sorozata összesen 4 díjjal távozott a gáláról, köztük a Legjobb minisorozat kategória díjával. A minisorozatban legjobb női mellékszerepet elnyerő Nicole Kidman köszönőbeszédében kiemelte, hogy az előző generációk feminista munkája nélkül nem tartanánk most itt és megköszönte közöttük édesanyja erőfeszítéseit.
https://www.youtube.com/watch?time_continue=3&v=geCIXy7nvFY
A szintén a Hatalmas kis hazugságok miatt díjazott Laura Dern beszédében arról beszélt hogy ne csak támogassuk a szexuális erőszak és zaklatás áldozatait, hanem küzdjünk az utólagos igazságszolgáltatásért is, illetve, hogy szükség van arra, hogy az áldozatoknak ne kelljen a következményektől tartani, amiért esetlegesen felszólalnak egy zaklatási ügyben.
A Szolgálólány meséje lett a legjobb drámai sorozat, Elisabeth Moss pedig a sorozat főszerepéért elnyerte a legjobb drámai főszereplő díját. Köszönőbeszédében azoknak mondott köszönetet, akik elég bátrak voltak ahhoz, hogy felszólaljanak az egyenlőtlenség és az elnyomás ellen. És azt is elmondta, hogy
a nők végre nem szorulnak a történetek perifériáira, hanem róluk szólnak a történeteket, amik ők maguk írnak.
A Netflixnek nem volt jó estéje, becsületüket Aziz Ansari győzelme mentette meg, aki megkapta vígjáték sorozat kategóriában a legjobb főszereplőnek járó díjat. Sterling K. Brown történelmet írt. Az Emmy-díja után most a Golden Globe-on is nyerni tudott a Rólunk szólban nyújtott alakításával, így ő az első fekete színész, aki elnyerte a legjobb drámai sorozat főszereplőjének járó díjat a tévés kategóriában.
A filmek mezőnéyben idén nem volt olyan kiemelkedő győztes, mint a Kaliforniai álom. A legnagyobb sikert Martin McDonagh Három óriásplakát Ebbing határában című filmje aratta, ez lett a legjobb drámai film, kapta a legjobb forgatókönyv díját, illetve szintén ez a filmnek adták a legjobb férfi mellékszereplőnek és a legjobb női főszerpelőnek járó díjat is.
Vígjáték kategóriában a Lady Bird nyert, illetve főszereplője, Saoirse Ronan lett a kategória legjobb színésznője is. A férfiaknál James Franco lett a legjobb főszereplő a vígjáték kategóriában és az öccse mellett Tommy Wiseau-t is felhívta a színpadra, akinek elsőként köszönte meg a díjat. Beszédét a telefonjáról olvasta fel, de ennél sokkal kínosabb volt, hogy amikor Wiseau is a mikrofonhoz lépett volna, Franco egy határozott mozdulattal meggátolta ebben.
A nyertesek listája:
Legjobb női főszereplő (tévéfilm/minisorozat)
Nicole Kidman, Hatalmas kis hazugságok
Legjobb férfi mellékszereplő:
Sam Rockwell, Három óriásplakát Ebbing határában
Legjobb női főszereplő (vígjáték/musical)
Rachel Brosnahan, The Marvelous Mrs. Maisel
Legjobb női főszereplő (dráma)
Elisabeth Moss, A szolgálólány meséje
Legjobb férfi főszereplő (dráma)
Sterling K. Brown, Rólunk szól
Legjobb sorozat (dráma)
A szolgálólány meséje
Legjobb férfi mellékszereplő (tévéfilm/minisorozat)
Alexander Skarsgård, Hatalmas kis hazugságok
Legjobb eredeti filmzene
Alexandre Desplat , A víz érintése
Legjobbb eredeti filmbetétdal
This Is Me, A legnagyobb showman
Legjobb színész (musical vagy vígjáték):
James Franco, The Disaster Artist
Legjobb női mellékszereplő (tévéfilm/minisorozat)
Laura Dern, Hatalmas kis hazugságok
Legjobb animációs film
Coco
Legjobb női mellékszereplő:
Allison Janney, Én, Tonya
Legjobb forgatókönyv
Martin McDonagh, Három óriásplakát Ebbing határában
Legjobb idegen nyelvű film:
In the Fade (Németország/Franciaország)
Legjobb férfi főszereplő (tévéfilm/minisorozat)
Ewan McGregor, Fargo
Legjobb sorozat (vígjáték/musical)
The Marvelous Mrs. Maisel
Legjobb férfi főszereplő (vígjáték/musical)
Aziz Ansari, Master of None
Legjobb rendező:
Guillermo del Toro, A víz érintése
Legjobb tévéfilm/minisorozat
Hatalmas kis hazugságok
Legjobb színésznő (musical vagy vígjáték):
Saoirse Ronan, Lady Bird
Legjobb film (vígjáték/musical):
Lady Bird
Legjobb film (dráma):
Három óriásplakát Ebbing határában
Legjobb színésznő (dráma):
Frances McDormand, Három óriásplakát Ebbing határában
Legjobb színész (dráma):
Gary Oldman, A legsötétebb óra
Forrás: index.hu
Fotó: Valerie Macon / AFP
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 05. 07:35, péntek | Külföld
Donald Trump nagyon jónak minősítette megbízottjai és Vlagyimir Putyin moszkvai találkozóját
Donald Trump amerikai elnök nagyon jónak minősítette megbízottjai és Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden Moszkvában tartott találkozóját.
2025. December 04. 07:18, csütörtök | Külföld
NATO-főtitkár- Oroszország egyre vakmerőbb
Oroszország egyre vakmerőbb viselkedést tanúsít a NATO-val szemben, megsérti a szövetséges országok légterét, kibertámadásokat hajt végre, és kémkedésre használ hajókat a tagállamok tengeri infrastruktúrájának feltérképezésére
2025. December 03. 07:46, szerda | Külföld
Vlagyimir Putyin megfenyegette Európát
Ha Európa úgy dönt, hogy háborút indít Oroszország ellen, akkor nagyon gyorsan olyan helyzet állhat elő, hogy Moszkvának egyszerűen \"nem lesz kivel tárgyalnia\" -
2025. December 03. 07:39, szerda | Külföld
Ukrajnai háború - Megkezdődtek az orosz-amerikai tárgyalások a Kremlben
Megkezdődtek az orosz-amerikai tárgyalások kedden a Kremlben az ukrajnai rendezésről.

