Hírek
2012. Július 01. 09:00, vasárnap |
Helyi sport
Forrás: eto.hu
A Slavia Praha is az Audi Kupán
![A Slavia Praha is az Audi Kupán](/external/image_cache/b/e/0/be0629e00d457d5fa49fe7d603e1ee1d.jpg)
Csehország egyik legsikeresebb klubja, a Slavia Praha fiataljai is jelen lesznek a győri rendezésű utánpótlástornán.
A prágai csapat ráadásul komoly utánpótlással rendelkezik, köszönhetően főként történelmének. 1892-ben a város egyetemistái alapították a sportklubot, ám először még csak kerékpáros szakosztályuk volt. Később, 1896-ban viszont már focicsapattal is bővítették a kínálatot a tanulók. A Slavia azóta is elkötelezett a diáksport támogatásában.
A prágai alakulat nagy lendülettel kezdett a futball életében. Felemelkedésük 1905-ben kezdődött, a skót John William Madden edző érkezésével. A korábbi Celtic játékos új taktikai elemeket hozott a játékba és a skót felfogást is meghonosította Prágában. Az itt töltött huszonöt év alatt 64 döntetlen és 96 vereség mellett 438 győzelmet gyűjtött be. Ráadásul már 1906-ban komoly nemzetközi megmérettetésen is helyt állt a gárda, hiszen a Southamptont 4-0-ra felülmúlták, majd a Celtic ellen értek el döntetlent.
A Slavia a későbbiekben is uralta Csehszlovákia labdarúgását, melyet mi sem bizonyít jobban, hogy az 1934-es Olaszországi világbajnokságon ezüstérmet szerző válogatottban nyolc játékosa is helyet kapott. A következő aranykor a negyvenes évek elején köszöntött be a prágaiaknak. 1940-től 1943-ig minden bajnokságot megnyertek.
A kilencvenes évek elején aztán egy komoly üzletember vette pártfogásába az alakulatot, Boris Korbel személyében. Az új tulajdonos olyan fiatal játékosokra építette csapatát, mint Vladimir Smicer vagy Patrik Berger, így 1996-ban a Slavia megnyerte tizennegyedik bajnoki címét. Ezt követően az UEFA Kupában elődöntőt játszhattak, de végül a Bordeaux állította meg a vörös-fehéreket a menetelésben. Ennek a csapatnak négy olyan tagja is volt, akik szerepeltek abban a cseh válogatottban, mely az 1996-os EB-n a döntőben kapott ki Németországtól.
Innentől viszont pénzügyi gondok miatt kevesebb siker jutott a prágaiaknak. A következő komolyabb eredményig 2007-ig kellett várni, amikor a BL-ben egészen a csoportkörökig jutottak, de végül a Sevilla és az Arsenal mögött kiestek. Ekkor már a 2006-ban átadott, 21000 befogadóképességű Eden Stadionban játszották összecsapásaikat. 2008-ban és 2009-ben újra első helyen végeztek a bajnokságban, de a következő szezonban ismét gödörbe került a vörös-fehér alakulat és csak a hetedik helyet sikerült megcsípni. A legutóbbi szezonban pedig mindössze a tizenkettedik helyre voltak jók.
A Slavia Praha középen találkozó vörös-fehér mezben játszik megalakulása óta, ezért is nevezik őket többen összevarrottaknak. A színeknek pedig komoly jelentősége van. A fehér az olimpiai szellemet és a becsületes játékot szimbolizálja, míg a vörös a szívet és a fáradhatatlan küzdeni akarást. A mezükön található vörös csillag pedig a remény és az akarat jelképe. A szerelés összességében pedig azt hangsúlyozza, hogy a kettősség ellenére harmóniát alkotnak.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Augusztus 11. 09:45, vasárnap | Belföld
Meteorológia: jövő péntekig újabb hőhullámra kell számítani, a hétvégén markáns hidegfront érkezhet
Jövő péntekig újabb hőhullámra kell számítani Magyarország döntő részén, majd a következő hétvégén markáns hidegfront érkezhet - derül ki a HungaroMet Zrt. szombat délutáni videójából.
2024. Augusztus 11. 09:43, vasárnap | Életmód
A Perseida meteorraj Magyarország felett
2024. Augusztus 11. 09:43, vasárnap | Belföld
Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 32. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2024. Augusztus 11. 09:41, vasárnap | Sport
A szombati magyar érmesek és pontszerzők
A párizsi nyári olimpia szombati magyar érmesei és pontszerzői (az első hat között végzettek):