Hírek
2023. Április 03. 07:16, hétfő | Helyi
A térségben nőtt a legnagyobbat a lakóingatlan-állomány az elmúlt években
Magyarországon a lakóingatlan-állomány 2011 és 2022 között több mint 200 ezerrel nőtt.
A nyugatra tartás volt a magyarok otthonkeresésének jellemző iránya – közölte az OTP-Ingatlanpont a legutóbbi népszámlálás már nyilvánosságra került eredményei alapján.
A közlemény szerint az életkörülmények egyik hasznos mutatója a lakásbőség, ami az otthonok és az ott lakók számát veti össze egy-egy területen. Ebből az derült ki, hogy a korábbi 442 helyett 2022-ben már 478 lakás jutott ezer lakosra. Ennek a mutatónak a növekedése vármegyénként eltérő. A legkisebb változást Pest vármegye mutatja, míg a Balaton miatt különösen vonzó Somogy a csúcstartó ezer főre jutó 82 darabos lakásnövekménnyel.
2022 végére 4,6 százalékkal emelkedett a lakásként használt ingatlanok száma. Ám a vármegyék túlnyomó többségében a lakásszám növekedés elmaradt az országos átlagtól. A felsorolás végén Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Nógrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Jász-Nagykun-Szolnok áll, ezekben a vármegyékben jellemzően csak minimálisan, 0,2 százalékkal csökkent, illetve 0,4 és 0,8 százalék közötti értékkel nőtt a lakásállomány. Ezzel szemben a legjobb eredményt Győr-Moson-Sopron, Pest és Somogy vármegye érte el, 11,1, illetve 10,4, valamint 10,2 százalékos növekedéssel. Öt százalék felett tudott még növekedni Veszprém, Fejér és Budapest lakásállománya.
A lista két pólusa látványosan jelzi a kereslet országon belüli kelet-nyugati eltolódását is, amit az új otthonukat keresők költözései határoznak meg.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 26. 08:26, vasárnap | Helyi
A fenntarthatóságról a Föld napján Győrben
Szivárgásverseny, kockajáték, interaktív tudáspróba, ételkóstoló.
2026. Április 26. 08:12, vasárnap | Helyi
Gyakorlati jogászképzés: együttműködési megállapodást kötött a Széchenyi István Egyetem és a Győri Törvényszék
2026. Április 26. 07:08, vasárnap | Helyi
A madarak nyomában: ismeretterjesztő program és vízitúra Kisbodakon
Tanulással és kalandos vízitúrával folytatódott Kisbodakon a „Szigetköz Ismeretterjesztő Sorozat 2026”, ahol ezúttal a térség gazdag madárvilága került a középpontba.
2026. Április 25. 08:25, szombat | Helyi
Laczkovits-Takács az új frakcióvezető
A győri Fidesz-KDNP frakcióját mától Laczkovits-Takács Tímea vezeti.
