Hírek
2010. Október 10. 14:45, vasárnap |
Sport
Forrás: BoxingONE
A Debrecennek nem hiányoztak a hiányzók
Debrecenben eldőlt, hogy már biztosan a címvédő DVSC végez BoxingONE Championship – közép-európai ökölvívó csapatbajnokság „B”-csoportjának élén, miután szombaton 9:5 arányban legyőzték az újonc galántai KO Box Club-ot.
Ez alkalommal nem volt akkora tömeg a helyi bevásárlóközpont aulájában felállított ring körül, mint korábban, ám jó ezer néző így is az ökölvívást választotta szórakozásul a kereskedelmi televíziók tehetségkutató műsorai helyett. Nos, azoknak volt igazuk, akik a Debrecen Plazában a minőségi sportot választották, ugyanis ismét izgalmas küzdelmeket hozott a B1 mérkőzés.
A csapatok felforgatott felállásban álltak ki a sorsfordító küzdelemre, hiszen mindkét mester kénytelen volt több klasszisát nélkülözni. A vendégoldalon a könnyűsúlyú Tomas Vano, valamint a nehézsúlyú Sandro Dirnfeld igazoltan hiányzott, mivel mindketten a Katonai Világbajnokság küzdelmein vesznek rész a szlovák válogatott színeiben. Távolmaradásuk azért érintette érzékenyen a Galánta vezetőedzőjét, Kovács Tamást, mert két héttel ezelőtt ez a két ökölvívó szállította csapata legjelentősebb győzelmeit a Vasas-KSC elleni rangadón, Ráth Miklós és Darmos József ellen.
Debreceni oldalon nagyobb volt felfordulás. A sámsoni olimpikon Varga Miklós (60 kg) - a hajdúsági sajtó szerint - azért nem áll a DVSC rendelkezésére, mert klubedzője, Máté Attila komoly nézeteltérésbe keveredett a debreceni főnökkel, Szabó Sándorral. Az ügy augusztus elején robbant ki, amikor a HISE (Harangi Imre Sport Egyesület) nehezményezte, hogy a női Uniós Bajnokságon a DVSC-s Nagy Tímea képviseli 80 kg-ban a magyar színeket, s nem a sámsoniak +81 kg-os bajnoka, Mászlé Edina. A nehéz ember hírében álló Máté Attila mindezt a MÖSZ elnökségi tag Szabó Sándor befolyásának tudta be, és haragja annak ellenére sem enyhült, hogy Nagy Tímea ezüstérmet szerzett az EU-s bajnokságon, majd az azt követő vb-ről bronzéremmel tért haza – fényesen igazolva a döntés szakmai helyességét.
A Varga Miklós helyett (vagy 64 kg-ban mellett) bevethető Török János betegség miatt hiányzott, Széll Tamás (81 kg) a hírek szerint eligazolt, míg Görbics Gábor más irányú kötelezettségei miatt maradt ki a szombaton szorítóba lépő csapatból. Utoljára hagytuk Móna Imrét, akinek a hiányzásának oka talán senki nem hagy hidegen: a kadet Európa-bajnok, felnőtt OB-győztes ökölvívó – szintén a hajdúsági lapok szerint – lényegében befejezte pályafutását. Hivatalosan ugyan még semmi nem dőlt el, ám a mindössze 19 éves tehetséget hónapok óta nem látták az edzőterem környékén!
Ilyen előzmények mellett kezdődött a B1 mérkőzés. 57 kg-ban a hazaiak olimpikonja (2008, Peking, 51 kg), Kalucza Norbert lépett szorítóba, akinek csak az első menetben okozott gondot az igen lelkes Zöld Dávid. A folytatásban Kalucza masszív fölényben volt, és látványos küzdelemben, simán megszerezte a győzelmet. (2:0) 60 kg-ban szintén látványos volt az összecsapás, ám a DVSC-s színeket képviselő Könnyű Róbert csak a második menetben bokszolt valós tudása szerint, így neki meg kellett elégednie a döntetlennel. (3:1) Hasonlóan döntetlen eredménnyel végződött a Babiak Matus – Kiss Mihály mérkőzés 64 kg-ban, ám ezen a meccsen úgy tűnt, hogy a kemény küzdelemben galántai bunyós volt az, aki többet talált. (4:2)
69 kg-ban a galántai kedvenc Lakatos René ellenfele Tóth József volt. Kovács Tamás (Galanta) elmondása szerint a pörgő stílusú Lakatos csak a hét közepén jelentkezett edzésre, addig lázas beteg volt, így ez alkalommal nem volt képes a megszokott magas színvonalon bokszolni, Tóth József a harmadik menetben már nagy fölényben volt. Tóth simán győzött. (6:2) 75 kg-ban Varga Tibor (Galanta) és Nagy Sándor (DVSC) feszült egymásnak – szó szerint. Nagy volt az, aki az első menetben lerohanta ellenfelét, ám nem volt képes kiütni rutinos riválisát, főleg azért nem, mert a sok szabálytalansága miatt sokszor állt a küzdelem. Varga a második menettől átvette az irányítást, és innentől Nagytól legfeljebb 1-2 rohamra futotta. A vége döntetlen lett, amit egyik fél sem fogadott kitörő lelkesedéssel. (7:3)
81 kg-ban Hraboveczky Tamás és Nagy Péter vívott izgalmas csatát. Kívülről úgy tűnt, hogy a vendégbokszoló irányítja a menetek nagyobb részét, de az utolsó perc mindig Nagy Péternek sikerültek jobban. A szoros küzdelem után mind a négy pontozó a vendégbunyóst jelölte meg győztesnek. (7:5) Nehézsúlyban Sabik Tibor és Deél Szabolcs feszült egymásnak. A galántai Sabik az első menetben még szépen tartotta magát, nem maradt komolyan adósa ellenfelének, ám Deél a második körben rákapcsolt, és a hajrában testen megrendítette riválisát, akire számolt a ringbíró. Sabik jelezte, hogy nem tudja folytatni, így a mérkőzésvezető kiszámolta a felvidéki ökölvívót. (9:5)
Eredmények mérkőzésről mérkőzésre
57 kg: Zöld Dávid – Kalucza Norbert (0:2)
60 kg: Miroslav Serban – Könnyű Róbert (1:1)
64 kg: Babiak Matus – Kiss Mihály (1:1)
69 kg: Lakatos René – Tóth József (0:2)
75 kg: Varga Tibor – Nagy Sándor (1:1)
81 kg: Hraboveczky Tamás – Nagy Péter (2:0)
91 kg: Sabik Tibor – Deél Szabolcs (0:2)
Győzelmével a DVSC egyrészt behozhatatlan előnyre tett szert a „B”-csoportban, másrészt jelentősen csökkentette a galántaiak továbbjutási esélyeit. Ezzel kapcsolatban tekintsük meg a pontvadászat állását, valamint a hátralévő két mérkőzés párosítását.
A „B”-jelű csoport jelenlegi állása
1. DVSC (5) 22 pont
2. KO Galanta (5) 16 pont
3. Vasas-KSC (5) 16 pont
4. Team Kosovo (5) 15 pont
Október 23: KO Galánta – Team Kosovo
November 13: Vasas-KSC – DVSC
Mint látható, a 2. helyen álló Galántának, valamint a pillanatnyilag harmadik helyezett Vasas-Süllős-KSC-Btel –nek egyaránt 16 pontja van. A jelenlegi helyezést a segédpontok határozzák meg, melyből a szlovákiai csapat eddig 35-öt, míg magyar alakulat 34-et szerzett. Mindez azt jelenti, hogy az a csapat jut tovább, amelyik az utolsó fordulóban nagyobb arányú diadalt arat. (Egyforma eredménnyel a Galánta a továbbjutó.) Ez a fejtegetés természetesen csak akkor igaz, ha a mindkét csapat megnyeri az utolsó, hazai pályán rendezendő csoportmérkőzését.
A BoxingONE Championship hivatalos weblapja a www.boxingone.com címen érhető el, ahol a friss hírek mellett, fotógalériák, videók és versenynaptár várja az amatőr ökölvívás szerelmeseit. A B1 mérkőzésekről a liga televíziós partnere, a SportKlub Televízió sugároz összefoglalókat.
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 20. 07:48, péntek | Sport
Klujber Katrin és Imre Bence az év kézilabdázója a magyar szövetségnél
2024. December 19. 08:13, csütörtök | Sport
Ádám Martin visszatért Paksra
A magyar válogatott Ádám Martin két és fél év után visszatért a Paks labdarúgócsapatához.
2024. December 18. 08:05, szerda | Sport
FIFA-gála - Vinícius Júnior az év játékosa, Garnachoé a Puskás-díj
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetségnél (FIFA) Vinícius Júnior, a Real Madrid brazil támadója nyerte el az év játékosa címet, amelyet kedd este a dohai díjátadó gálán adtak át.
2024. December 17. 08:32, kedd | Sport
M4 Sport-Az Év sportolója gála 2024 - Kihirdették a tízes listákat
Hétfőn (ma) megkezdődött az internetes szavazás 2024 legjobb sportolóira - a Magyar Sportújságírók Szövetségének (MSÚSZ) tagjai 67. alkalommal voksolhatnak.