Hírek
2010. Október 10. 14:17, vasárnap |
Belföld
Forrás: Független Hírügynökség
A legnagyobb magyar öröksége a Nemzetiben
![A legnagyobb magyar öröksége a Nemzetiben](/external/image_cache/a/d/c/adcdc2707c5ae68a8848ef09f53bd062.jpg)
Igazi ipartörténeti kuriózum érkezett a Műszaki és Közlekedési Múzeumból a Magyar Nemzeti Múzeumba: a Lánchíd egyik eredeti láncszemét a szombaton nyíló, Széchenyi világai című kiállításon mutatják be. A láncszem négy méter hos
A Széchenyi világai című kiállítás szombaton nyílik a Magyar Nemzeti Múzeum József Nádorról elnevezett termeiben. Célja, hogy bemutassa a gróf ismert és kevésbé ismert világait, arcait. A teljes életút kronológiai rendben való kibontása helyett három csomópont köré szervezve tárja a közönség elé a „legnagyobb magyar” életét és örökségét.
A „Híd, város, ország” termeiben a látogató megismerheti, hogy miként lett Széchenyi István az álmok megvalósítója, a nagy összefüggéseket átlátó zseni, a sokoldalú gondolkozó. A kiállítás második nagy egysége Széchenyivel, mint az „Önkényuralom ellenfelével” foglalkozik.
A tárlat utolsó része a „Széchenyi kultuszai: hős vagy áldozat?” kérdésre keresi a választ. A kiállított tárgyakon keresztül kirajzolódik Széchenyi, a magánember alakja is, hiszen a bemutatott levelek, metszetek, makettek és személyes tárgyak egytől egyig a gróf személyiségéről árulkodnak.
Ahogy Csorba László főigazgató tömören megfogalmazta, a Széchenyi világai kiállítás „egy rendkívüli ember rendkívüli pillanatait” tárja majd a nagyközönség elé.
Független Hírügynökség
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 27. 06:00, szombat | Belföld
Mélyponton a születésszám
Az előzetes adatok szerint 2024 júniusában 6040 gyermek született és 8863 ember halt meg; 2023 júniusához képest a születések száma 17, a halálozásoké 5,9, a házasságkötéseké pedig 14 százalékkal csökkent
2024. Július 27. 06:00, szombat | Belföld
Orbán Viktor Románia miniszterelnökével tárgyalt a kétoldalú kapcsolatokról és a román schengeni tagságról
Orbán Viktor miniszterelnök tavalyi tárgyalásukat követően idén is megbeszélést folytatott Bukarestben Marcel Ciolacu román kormányfővel - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát irányító helyettes államti
2024. Július 27. 06:00, szombat | Belföld
Gulyás Gergely: Ukrajna azokat zsarolja a kőolajszállítás leállításával, akik következetesen kiállnak a béketárgyalások mellett
Ukrajna Magyarországot és Szlovákiát, azokat az országokat zsarolja a kőolajszállítás leállításával, amelyek következetesen kiállnak az azonnali tűzszünet és a béketárgyalások mellett
2024. Július 27. 06:00, szombat | Belföld
KSH: a benzin 6, a dízel 1 forinttal olcsóbb, mint a szomszédos országokban
Az EU Weekly Oil Bulletin legfrissebb adatai alapján Magyarországon a 95-ös oktánszámú motorbenzin átlagára 610 forint volt, ami 6 forinttal alacsonyabb a szomszédos országok átlagértékénél.