Városlista
2023. december 11, hétfő - Árpád

Hírek

2010. Szeptember 29. 14:25, szerda | Belföld
Forrás: HírTV

A magántanulók harmada nem végzi el a kijelölt osztályt

A magántanulók harmada nem végzi el a kijelölt osztályt

Míg a roma diákok 1,54, addig a nem roma tanulók csupán 0,4 százaléka tanul magántanulóként - derül ki az Oktatási Hivatal Integrációs oktatáspolitika hatásvizsgálata című kutatásából. A jelentés szerint az említett formában tanul

A vizsgálat szerint a magántanuló diákok 48 százaléka hátrányos, 35 százaléka pedig halmozottan hátrányos helyzetű és csupán tízszázalékos a sajátos nevelési igényű diákok száma. Az oktatás ezen formáját viszont a kiemelkedő tehetségű vagy elfoglalt, például élsportoló gyerekek, illetve bizonyos cselekvésben erősen korlátozott, súlyos testi fogyatékossággal rendelkező diákok számára találták ki.


A szülők kérésére megítélt státuszban tanulók csak 29 százaléka végzi el azt az osztályt, ahova beiratozott, miközben többségük az életkornak nem megfelelő évfolyamot igyekszik elvégezni. A nyolcadikos magántanulók több mint 30 százaléka például 18 éves, az ötödikesek esetében pedig a diákok 70 százaléka 15 éves vagy annál idősebb volt. A diákok 18 százaléka nem tudta teljesíteni az év végi záróvizsga feltételeit, 53 százaléka pedig meg sem jelent azon.


A 2010-es adatokat elemző jelentés szerint a roma tanulók 1,54 százaléka tanul az említett formában, négyszer akkora arányban, mint a nem roma nebulók, akiknek csupán 0,4 százaléka használja ki a magántanulói státusz nyújtotta lehetőségeket. Ugyan az előző kormányzat szigorította a magántanulói státusz feltételeit és a gyermekjóléti szolgálat szakvéleményéhez kötötte azt, mégis nőtt az elmúlt hat évben a magántanuló roma diákok száma.


A vizsgált intézmények többségében a szakértők nem találtak hiányosságokat a magántanulóvá való nyilvánítás folyamatában: csupán egy iskolában hiányzott a gyermekjóléti szolgálat szakvéleménye.


(Forrás: Magyar Nemzet)
(www.edupress.hu)

Ezek érdekelhetnek még

2023. December 10. 12:46, vasárnap | Belföld

Több vonat menetrendeje változik a győri fővonalon

Több vonat közlekedését, menetidejét befolyásolja a győri fővonalon a havas időjárás - közölte a Mávinform vasárnap az MTI-vel.

2023. December 10. 12:45, vasárnap | Belföld

Vasárnaptól érvényes a MÁV-VOLÁN-csoport 2023/2024-es menetrendje

Vasárnaptól érvényes a MÁV-VOLÁN-csoport új 2023/2024-es menetrendje, amely számos vonalon érinti a vasúti és a helyközi autóbuszos közlekedést, továbbá a HÉV-eket - közölte közlekedési társaság az MTI-vel.

2023. December 10. 07:54, vasárnap | Belföld

Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 49. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:

2023. December 10. 07:50, vasárnap | Belföld

Dömötör Csaba: hetvenenezer milliárdos kérdés Ukrajna EU-csatlakozása

Ukrajna európai uniós csatlakozása egy \"hetvenezer milliárd forintos kérdés\", amelyről példátlan gyorsasággal és kellő tájékoztatás nélkül döntenének Brüsszelben