Hírek
2010. Január 03. 07:39, vasárnap |
Kék hírek
Forrás: HírTV
A romák tagadják, hogy rátámadtak volna a járőrökre

Tagadják a gyöngyösi romák, hogy szilveszterkor rátámadtak volna a rendőrökre. A járőröket péntek hajnalban eredetileg egy utcai verekedéshez riasztották, egy embert elő is állítottak, ám a bilincselés közben a családtagok megpróbál
A romák tagadják, hogy rátámadtak volna a járőrökre: azt mondják, rendőri túlkapás áldozatai. „Nem támadás volt, csillapítás. Már a bátyámat úgy elverték, hogy a szemén nem látott, úgy folyt belőle a vér. A nővérem meg, ahogy szeletelte a szendvicseket itt bent. Akkor jött ki a késsel, oszt úgy vágta meg valamelyik rendőrt" - mondta el Farkas Attila. Hozzátette: szerinte a rendőrök meg sem sérültek.
A rendőrség tájékoztatása szerint az intézkedés során két személy súlyosan, két egyenruhás pedig könnyebben sérült meg. „Miközben az egyik munkatársam megbilincselte az egyik eljárás alá vont személyt, egy támadó egy késsel próbált a nyaka felé vágni. Először az egyik kollégának a háta felé szúrt, majd ezt követően egy késsel a nyaka felé vágott és a kolléga ezt a támadást csak úgy tudta elhárítani, hogy feltette a kezét és gyakorlatilag a kezét vágta meg így a késsel" - számolt be róla Juhász István, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság dandártábornoka.
A Heves megyei főkapitányság soron kívüli vizsgálata még pénteken megállapította: törvényes és jogszerű volt a rendőri intézkedés. Hat emberrel szemben hivatalos személy elleni erőszak, egy személlyel szemben pedig emberölés kísérletének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.
Ezek érdekelhetnek még
2023. Szeptember 30. 08:49, szombat | Kék hírek
Ittasan, forgalommal szemben hajtott egy 19 éves fiatal a 8-ason
Bejelentés érkezett a rendőrségre szeptember 29-én 22 óra 10 perckor, hogy a 8-as számú főúton Veszprém külterületén egy sötét színű gépjármű a forgalommal szemben halad.
2023. Szeptember 27. 06:00, szerda | Kék hírek
Rendőrökre lőttek rá Mórahalom közelében
Rálőttek egy szerb-magyar közös járőrcsoportra a határ vajdasági oldaláról Mórahalom közelében; senki sem sérült meg - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kedden a rendőrség honlapján.
2023. Szeptember 26. 12:02, kedd | Kék hírek
ORFK: a rendőrség nevében küldenek SMS-t csalók
A rendőrség nevével visszaélve küldenek adathalász SMS-t csalók - figyelmeztetett az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata kedden közleményben.
2023. Szeptember 25. 15:46, hétfő | Kék hírek
Mentősökre támadt egy ittas férfi, vádat emeltek ellene
Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette és könnyű testi sértés vétsége miatt vádat emelt a Miskolci Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki ittasan az őt ellátó mentősökre támad.