Nem mondható, hogy döntő lépést tett a továbbjutás felé az alapszakaszban főcsoport-első Canucks, hiszen a párharc első felvonását nyerte meg, ráadásul azt is hazai környezetben. Aligha jelenthető ki teljes biztonsággal, hogy a szezon legizgalmasabb összecsapását izgulhatta végig a csarnokba kilátogató közel 19 ezer néző, hiszen mindössze egyetlen gól esett. Mégis, a Vancouvernek mindezektől függetlenül sikerült egy újabb lépést megtennie azon az úton, amelyen már eddig is jó irányba haladt.

A Canucks a rájátszás első körében a Chicago Blackhawkst búcsúztatta összesítésben 4–3-mal, a gólokat speciel akkor sem szórta két bottal a Vancouver. Az első felvonást mindjárt 2–0-ra nyerte hazai jégen, de aztán összesítésben 3–0-s vezetésről hagyta felállni riválisát, és jutott el a döntő mérkőzésig, amelyet csak hosszabbítás után nyert meg. Négy győztes meccsén összesen tizenegy gólt szerzett – a három vesztes találkozón ötöt –, nem mondható, hogy a gólerős támadójátéka repíti a Canuckst. Erre jó példa volt a Nashville Predators elleni sorozat első fejezete.

Az első és a harmad harmadban egyetlen találat sem született, így Chris Higgins 32:14-nél lőtt gólja döntötte el az összecsapást. A vancouveri Roberto Luongónak mindössze húsz lövést kellett védenie, és kollégájának, Pekka Rinne-nek is csupán harmincat. Vagyis utóbbit csak kellett volna, mert egyszer mattolták. A mérkőzésről sokat elmond, hogy a két kapus benne volt a mezőny legjobb három játékosában, a legjobb Rinne lett. A Canucks mentségére szóljon, hogy a Chicago elleni hétrészes versenyfutást két napja zárta le.

„Teljesen egyértelmű, hogy egy hetedik mérkőzés nem lehet ugyanaz, mint az első összecsapás – mondta a Vancouver kapusa, Roberto Luongo, aki a rájátszásban már másodszor zárt shutouttal. – De ez még mindig a rájátszás, amelyben az első meccsen szerzett győzelem jó lökést adhat a továbbiakra. Kétség sem fér hozzá, hogy a teher nem azonos, de végülis minden mérkőzés nagyon fontos.”