Hírek
2017. December 08. 13:15, péntek | Helyi
Abigél premier a Győri Nemzeti Színházban - Riport
Szombaton mutatja be a Győri Nemzeti Színház, Szabó Magda: Abigél című regényéből született előadást. Az írónő idén lenne 100 éves. A főszereplő Vitay Georginát megformáló Dunai Csengével beszélgettem.
Először az Éjjeli menedékhelyben láthatott a győri közönség, az idei színházi évad első premierjében. A Kaposvári Egyetem Művészeti Karáról érkeztél Győrbe. Milyen út vezetett Győrig? Hogy érzed magad így, közel három hónap elteltével a Győri Nemzeti Színháznál?
Most vagyok végzős a Kaposvári Egyetemen, és az utolsó év nálunk a színházi gyakorlat jegyében telik. Én már másodévesen kikerültem az egyetemről a Nemzeti Színházhoz és a Csiky Gergely Színházhoz kisebb-nagyobb szerepekre. Azt gondolom, hogy számomra ezek a feladatok rendkívül hasznosak voltak, sokat tanulhattam a kollégáimtól. Azt hiszem, hogy szerencsés helyzetben voltam, mivel ezt a szakmát csak a színpadon tanulja meg igazán az ember. A Győri Nemzeti Színház társulata egy nagyon motiváló és jól működő közeg. Hamar befogadtak engem. Ez sokat segít.

Hogy tetszik a város? Mennyire volt alkalmad körbenézni?
Gyönyörű, tiszta és nyugalmas városnak látom Győrt. Az első benyomásom az volt, hogy nyugalmat árasztanak magukból az utcák. A karácsonyi vásár pedig elképesztően hangulatos. Szeretek itt lenni, bár időhiány miatt azért nyilvánvalóan vannak még számomra ismeretlen zugai a városnak.
A szerep szerint egy 14 éves lányból kell majd hirtelen felelősségteljes felnőtté válni. Hogy érezted magad a próbafolyamat alatt? Hogyan készülsz Vitay Georgina szerepére?
Számomra ez egy nagyon fontos időszak, hiszen most kerülök majd ki a pályára. Kezdő színészként a legfontosabb, hogy az ember minél többet játszon. A próbafolyamat nagyon jó hangulatban telt. Vitay Georgina személyisége nagyon közel áll hozzám. Voltak nekem is hasonló élményeim. Megszerettem és megértettem őt!

Olvasópróbán Csankó Zoltán színművésszel, aki a szerep szerint édesapját fogja játszani
Sokunk kedvence Szabó Magda ifjúsági regénye. Neked milyen személyes kötődéseid vannak a könyvhöz?
Bevallom őszintén, a próbafolyamat előtt álltam neki elolvasni a regényt. Nem lehetett letenni.
Hogyan és kiknek ajánlanád az előadást?
Bízom benne, hogy minden korosztály meg tudja majd szeretni ezt az előadást. Azt hiszem, sokakat meg tud majd érinteni.
Nagyon várjuk az előadást! További sok sikert kívánok Neked és köszönöm a riportot!
Nagyon köszönöm a beszélgetést!
A riportot készítette: Csobay Dániel


Fotó: Puszt Zsófia
A fotók Dunai Csenge engedélyével kerültek a cikkbe! Fotók: Győri Nemzeti Színház; Reizer Márk; Puszt Zsófia
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 26. 08:26, vasárnap | Helyi
A fenntarthatóságról a Föld napján Győrben
Szivárgásverseny, kockajáték, interaktív tudáspróba, ételkóstoló.
2026. Április 26. 08:12, vasárnap | Helyi
Gyakorlati jogászképzés: együttműködési megállapodást kötött a Széchenyi István Egyetem és a Győri Törvényszék
2026. Április 26. 07:08, vasárnap | Helyi
A madarak nyomában: ismeretterjesztő program és vízitúra Kisbodakon
Tanulással és kalandos vízitúrával folytatódott Kisbodakon a „Szigetköz Ismeretterjesztő Sorozat 2026”, ahol ezúttal a térség gazdag madárvilága került a középpontba.
2026. Április 25. 08:25, szombat | Helyi
Laczkovits-Takács az új frakcióvezető
A győri Fidesz-KDNP frakcióját mától Laczkovits-Takács Tímea vezeti.
