Hírek
2015. Január 27. 10:55, kedd |
Helyi
Forrás: Police.hu
Adyvárosban fenyegetőzött egy férfi pisztollyal
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység Irányítási Központjába 2015. január 24-én 15 órakor érkezett bejelentés, hogy Győr-Adyváros területén egy férfi fegyverrel fenyegetőzik.
Az egyenruhások a megadott személyleírás alapján pár perc múlva Győr-Nádorváros egyik utcájában igazoltatták a középkorú férfit. Ruházatát átvizsgálták és kabátja zsebéből egy csőre töltött Browning típusú gáz-riasztó fegyvert foglaltak le. A pisztoly tárában három darab lőszer volt illetve táskájából további hét hasonló kaliberű töltény került elő.
Az igazoltatás alá vont a rendőröknek elmondta, hogy viselési engedélye nincs és félelme miatt tartotta magánál a fegyvert.A járőrök megállapították, hogy az intézkedés alá vont korábban egy hangosan éneklő párral került konfliktusba. Előzetes szóváltást követően fegyverét a fiatalokra fogta és közölte velük, hogy „kuss legyen”. A megriadt helyi lakosok sérülésmentesen elfutottak és értesítették a rendőrséget.
A Győri Rendőrkapitányság az 57 éves véneki lakos ellen garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 26. 08:26, vasárnap | Helyi
A fenntarthatóságról a Föld napján Győrben
Szivárgásverseny, kockajáték, interaktív tudáspróba, ételkóstoló.
2026. Április 26. 08:12, vasárnap | Helyi
Gyakorlati jogászképzés: együttműködési megállapodást kötött a Széchenyi István Egyetem és a Győri Törvényszék
2026. Április 26. 07:08, vasárnap | Helyi
A madarak nyomában: ismeretterjesztő program és vízitúra Kisbodakon
Tanulással és kalandos vízitúrával folytatódott Kisbodakon a „Szigetköz Ismeretterjesztő Sorozat 2026”, ahol ezúttal a térség gazdag madárvilága került a középpontba.
2026. Április 25. 08:25, szombat | Helyi
Laczkovits-Takács az új frakcióvezető
A győri Fidesz-KDNP frakcióját mától Laczkovits-Takács Tímea vezeti.
