Hírek
2022. Augusztus 06. 09:09, szombat |
Kék hírek
Forrás: infovárosok/police.hu
Ájultra verte, majd bezárta és magára hagyta élettársát
![Ájultra verte, majd bezárta és magára hagyta élettársát](/external/image_cache/b/d/3/bd3c4d329556af6751a1e1404013113b.jpg)
Életveszélyes sérülést szenvedett a nő.
Egy 39 éves dunaföldvári nő tett bejelentést augusztus 2-án 15 óra 25 perc körül, hogy élettársa, egy 44 éves férfi a délután közös albérletükben egy kisebb vitát követően tenyérrel, majd ököllel többször megütötte, amitől ő elvesztette az eszméletét, és körülbelül 1 óra múlva tért csak magához. Elmondta még, hogy a lakásból nem tud kimenni, mert a bántalmazó rázárta az ajtót és a kulcsot elvitte – közölte a rendőrség.
A bejelentést követően a Dunaföldvári Rendőrőrs munkatársai a bejelentő lakcímére mentek, ahol a bejárati ajtót bezárva találták. A lakásban tartózkodó nővel beszéltek, aki megemlítette, hogy az ablakok be vannak csavarozva, így azokon sem tud kijutni. Ezt követően a bejelentő beleegyezésével testi erővel benyomták az ajtót, így a sérült nő azon ki tudott jönni a lakásból. A jelen lévő mentősök megvizsgálták, majd sérülései miatt kórházba szállították.
Kis idő múlva a bántalmazó férfi is előkerült, őt a kollégák a helyszínen elfogták, majd bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt előállították.
A kórház tájékoztatása szerint az elvégzett vizsgálatok alapján megállapítható volt, hogy a nő a bántalmazás során életveszélyes sérülést szenvedett.
Az ügyben a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság életveszélyt okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a férfi ellen büntetőeljárást kezdeményezett. A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki, melynek során elismerte, hogy adott egy pofont az élettársának, de azt tagadta, hogy ököllel is ütötte volna.
Az elkövetőt a rendőrök őrizetbe vették, majd az ügyészségen előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.
A bíróság a 44 éves gyanúsítottat a mai napon letartóztatta.
Az ügyben a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság tovább folytatja a vizsgálatot.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 26. 09:25, péntek | Kék hírek
Mintegy 90 kilogramm drogot foglalt le a rendőrség, nyolc embert gyanúsítanak az ügyben
Mintegy 90 kilogramm marihuánát foglalt le a rendőrség az elmúlt hetekben, az ügycsoportnak eddig nyolc gyanúsítottja van - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) csütörtökön a police.hu oldalon.
2024. Július 25. 07:33, csütörtök | Kék hírek
Két ember meghalt egy vasúti átjáróban történt balesetben Szentesnél
Két ember meghalt egy vasúti átjáróban történt balesetben Szentes közelében szerda este - közölte Pere Csaba, a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI érdeklődésére.
2024. Július 18. 07:51, csütörtök | Kék hírek
ORFK: átverés a rendőrség nevében küldött sms
Átverés a rendőrség nevében küldött sms, amely többnyire be nem fizetett közigazgatási bírságról, tilosban parkolásról vagy gyorshajtásról szól - figyelmeztetett az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) a police.hu oldalon szerdán.
2024. Július 16. 07:45, kedd | Kék hírek
A rendőrség szerint nem olyan aggasztóak a közállapotok Kerepes környékén, ahogy az a közösségi médiában megjelenik
Torzítják a valós képet azok a - közösségi médiában megjelent - híradások, amelyek a gödöllői HÉV vonalán az utóbbi időben kialakult közállapotokról tudósítanak