Hírek
2010. Október 24. 14:41, vasárnap |
Sport
Forrás: NSO
Alonso nyert és az élre állt, Webber és Vettel kiesett
Fernando Alonso nyert Lewis Hamilton előtt az 1. Dél-koreai Nagydíjon, a Ferrari spanyol pilótája átvette a vezetést a vb-pontversenyben. Mark Webber összeütközött Nico Rosberggel, Sebastian Vettel motorhiba miatt esett ki. Eső miatt késve k
Szombat éjszakától vasárnap délig esett az eső a dél-koreai versenypályán, amelyről így eltűnt az első két nap edzésein lerakódott gumiréteg. A pilóták rajtrácsra vezető körein többen is megpördültek, és mindenki arra jutott, hogy az átmeneti abroncsok sem megfelelőek, a rajtnál vizes aszfaltra való gumikat kell használni.
A rajt előtti percekben erősödött a csapadék, a csapatok beszámolói szerint az aszfaltban megindult kémiai folyamatok miatt különösen csúszóssá vált az útfelület. A versenybíróság tíz perccel elhalasztotta a rajtot, amelyre a biztonsági autó felvezetésével került sor. Az istállóknak kötelező volt a teljesen esős gumit feltenniük az autókra, a felvezető kör elmaradt.
Három kört tett meg így a mezőny, piros zászló miatt megszakították a versenyt.
A versenyigazgató több mint háromnegyed órás várakozást követően, magyar idő szerint 9.55-kor jelentette be, hogy 10.05-kor újraindul a futam. Valamelyest javultak a körülmények, a biztonsági autó egyre gyorsabban körözött, Jamamoto Szakon és Michael Schumacher ki is csúszott a pályáról.
Tizenhét kör után bejött a biztonsági autó a pályára, és útjára indult a verseny.
Simán eljött a mezőny, Sebastian Vettel és Mark Webber Fernando Alonso előtt maradt, a versenyzést sürgető Lewis Hamiltont megelőzte Nico Rosberg.
A 19. körben Webber megcsúszott a pályát szegélyező műfüvön, keresztbe pördült a pályán, Rosberg nekiütközött, mindketten kiestek. Visszajött a pályára a biztonsági autó.
A 24. körben ismét elindult a verseny, Vettel, Alonso, Hamilton, Felipe Massa, Jenson Button, Schumacher, Robert Kubica, Nico Hülkenberg, Rubens Barrichello, Adrian Sutil volt az első tíz sorrendje. Hátul Jarno Trulli és Bruno Senna ütközött, de tovább tudtak menni, Trulli a boxutcába állt.
Vettel meglógott Alonsótól, Hamiltontól és Massától. Az élmezőnyből elsőként Button állt ki átmeneti gumikért, a korábban Schumacher által megelőzött címvédő a 29. körben kapott új gumikat.
Sébastien Buemi a 31. körben megpróbálta megelőzni Timo Glocokot, de elfékezte magát, és összeütköztek. Ismét a pályára jött a biztonsági autó. Vettel és Alonso üldözői azonnal boxba hajtottak, a két éllovas egy körrel később érkezett. Alonso csak Hamilton mögé tudott visszajönni.
A verseny újraindítása (35. kör) után Vettel, Hamilton, Alonso, Massa, Schumacher, Barrichello, Vitalij Petrov, Hülkenberg, Kubica, Kobajasi Kamui volt az első tíz sorrendje. Button a 12. helyen haladt.
Alonso az első kanyarban megelőzte Hamiltont, és tapadt Vettelre, aki nem tudott meglógni.
A 41. körben Petrov megcsúszott a célegyenes előtti kanyarban (ugyanott, ahol Hamilton az időmérőn), és a Renault-ja a gumifalba csapódott. A pályabírók a biztonsági autó pályára küldése nélkül álltak neki a roncs eltakarításának.
Vettel a 45. körben a rossz látási viszonyokra panaszkodott, majd egy körrel később tönkrement a motorja. Alonso állt az élre, és a záró körökben magabiztos versenyzéssel megtartotta vezető pozícióját, és Hamilton, valamint Massa előtt megnyerte a versenyt.
A spanyol 231 ponttal átvette a vezetést a vb-pontversenyben, mögötte Webber 220, Hamilton 210, Vettel 206, a 12. helyen célba érő Button 189 ponttal áll, még mind az öten lehetnek világbajnokok.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 18. 07:47, csütörtök | Sport
Magyar Nagydíj - Herendi sisakban versenyez Norris a Hungaroringen
Lando Norris teljesen egyedi, Herendi sisakban versenyez majd a hétvégén sorra kerülő 39. Forma-1-es Magyar Nagydíjon.
2024. Július 17. 07:51, szerda | Sport
BL-selejtező - Walesi ellenfél vár a Ferencvárosra
A The New Saints lesz a Ferencváros labdarúgócsapatának ellenfele a Bajnokok Ligája selejtezőjének második fordulójában.
2024. Július 16. 08:12, kedd | Sport
Magyar Nagydíj - Telt ház lesz vasárnap, ismét Herendi porcelánt kapnak a dobogósok
2024. Július 15. 07:56, hétfő | Sport
Spanyolország negyedszer Európa-bajnok
A spanyol labdarúgó-válogatott immár egyedüli csúcstartóként negyedszer lett Európa-bajnok, miután vasárnap 2-1-re legyőzte a sorozatban második döntőjét elveszítő angol csapatot.