Városlista
2024. május 6, hétfő - Ivett

Hírek

2010. November 12. 07:17, péntek | Belföld
Forrás: HírTV

Andy Vajna felügyelheti a hazai filmgyártást

Andy Vajna felügyelheti a hazai filmgyártást

Valószínűleg Andy Vajna felügyeli majd a magyar filmgyártás állami finanszírozását – írta szerdai számában a Variety című amerikai médiaipari magazin internetes kiadása. A lap úgy tudja, hogy a magyar származású amerikai producer a

Amint azt a Variety írja, az Orbán Viktor vezette jobbközép kormány költségvetési reformjának egyik fontos célja a hazai filmek állami támogatásáról az elmúlt húsz évben döntő Magyar Mozgókép Közalapítvány (MMK) reformja. Médiaértesülések szerint az MMK éves költségvetését 15 millió dollárról (mintegy 3 milliárd forint) 5 millió dollárra, vagyis a harmadára csökkentené a magyar kormány. Ugyanakkor 10 millió dollárt osztana szét egy, a Nemzetgazdasági Minisztérium irányítása alá tartozó új pénzalap. Ezen kívül 4 millió dollár támogatást nyújthat a filmkészítőknek a Nemzeti Kulturális Alap – írja az amerikai lap, amely hozzáteszi, hogy a tervek zúgolódást váltottak ki a magyar filmesek körében.

„Egy könyvvizsgálat megállapította, hogy az MMK-nak 35 millió dolláros adóssága van, költségvetési keretét ezért egy időre befagyasztották” – mondta a Varietynek egy névtelenségbe burkolózó filmes. „A korrupció gyanúja nem merült fel (...), a pénzt magyar filmesek támogatására fordították, mégis elképzelhető, hogy az MMK ezután csak adóssága megfizetésével foglalkozhat” – tette hozzá a nyilatkozó. „Azáltal, hogy miniszteri irányítás alatt egy hollywoodi producer dönt majd a pénzek elosztásáról, megváltoztathatja azoknak a filmeknek a körét, amelyeket támogatnak majd” – mondta a lap forrása.

A tervek a külföldi koprodukcióval kapcsolatos adózási szabályokon nem változtatnának – fejezi be cikkét a Variety.

(FH)

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 06. 07:49, hétfő | Belföld

Vonat elé hajtott egy kamion Baján

Személyvonat elé hajtott egy kamion hétfő reggel Baja térségében, az 55-ös főút 106-os és 107-es kilométere közötti vasúti átjáróban;

2024. Május 05. 06:00, vasárnap | Belföld

Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 18. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:

2024. Május 04. 06:00, szombat | Belföld

Szijjártó Péter szerint az elmúlt években a magyar külpolitika mindig a jó válaszokat találta meg

Az elmúlt évek súlyos kihívásai során a magyar külpolitika mindig a jó válaszokat találta meg, eközben Brüsszel kudarcot vallott a válságokra történő reagálás során