Városlista
2024. július 30, kedd - Judit

Hírek

2010. November 09. 07:49, kedd | Bulvár
Forrás: Stop

Angelina Jolie, a lakótelep angyala

Angelina Jolie, a lakótelep angyala

A József Attila lakótelepen folytatja első saját rendezésű filmje folytatását Angelina Jolie. Kocsironcsok, műhó, és a világ egyik legszebb színésznője

Úgy tűnik, Angelina Jolie első saját rendezésű filmje részben télen játszódik, mert az új forgatási helyszínen, a budapesti József Attila lakótelepen is mindent műhóval fedett be a stáb. Sokfelé láthatók kocsironcsok, csakúgy, mint korábban a Rózsák terén. A fotók alapján úgy tűnik, fontos, sok szereplőt és statisztát is megmozgató jeleneteket vesznek fel.

A hétfői munkálatok fényét Brad Pitt jelenléte is emelte: a korábbinál diszkrétebb arcszőrzetű színész a szerelmének nyújtott támogatás mellett fotósként is Jolie szoknyája körül sertepertélt, a szokásos sapkában. Asszonya pedig határozott utasításokkal irányította a szereplőket, illetve a stábot. Angelina továbbra is kizárólag napszemüvegben mutatkozik a forgatásokon, ám korábbi, hosszú, sötétbarna kabátját egy elegánsabb fekete példányra cserélte - amelyben még jobban láthatók hosszú, vékony lábai.

Benyomásaink alapján úgy tűnik, a sokfelé elhelyezett járműroncsokon kívül nemigen alakították át a forgatás helyszínéül szolgáló lakótelepi területet: a házakat nem csúfították el - holott az egyelőre cím nélküli film a balkáni háború idején játszódik - és a rengeteg műhavon, illetve néhány hangulatkeltően elhelyezett mű-illetve kiszárított növényen túl nem változott az összkép.

STOP

Ezek érdekelhetnek még

2024. Július 29. 08:06, hétfő | Bulvár

Párizs 2024 - Művészeti igazgató: nem kívánt semmit kigúnyolni a megnyitó

Thomas Jolly, a párizsi olimpiai megnyitóünnepség művészeti vezetője cáfolta, hogy Az utolsó vacsora témája ihlette volna a program Ünnepség című jelenetét, amely ellen a katolikus egyház és jobboldali politikusok tiltakoztak.

2024. Július 28. 10:53, vasárnap | Bulvár

Elsőbálozó balatonfüredi lány lett az Anna-bál szépe

Elsőbálozó balatonfüredi lány, Soós Kriszta Szonja lett a 199. Anna-bál szépe, első udvarhölgye a fővárosi Mihály Angelika, a második udvarhölgye a szintén budapesti Bundschuh Jázmin lett.

2024. Július 25. 07:40, csütörtök | Bulvár

Több mint félszáz fürdőben lesz Strandok éjszakája szombaton

A Magyar Fürdőszövetség kezdeményezésére az idén is megrendezik július 27-én a Strandok éjszakáját, az országos rendezvényhez már 60 fürdő csatlakozott az ország minden részéből.

2024. Július 23. 08:10, kedd | Bulvár

Emberre támadt egy medve az erdélyi Beszterce-Naszód megyében

Emberre támadt egy medve hétfőn este Beszterce-Naszód megyében, a Sajónagyfalu (Mariselu) községhez tartozó Sajószentiván (Santioana) településen, a férfi a lábán és az ágyékán megsérült