A „Csak levegőt!” blog sikeres írója saját megpróbáltatásairól és álmairól mesél online naplójában s enged bepillantást nyerni egy olyan világba, amelyet nagyon sokan tabuként kezelnek.

Anna egy genetikai betegséggel, cisztás fibrózissal született. Annak ellenére, hogy ma Magyarországon ez az egyik leggyakoribb genetikai betegség, keveset hallunk róla. Az orvosok a betegekkel, a lehetőségekkel és az orvostudomány által felkínált fejlesztésekkel foglalkoznak, az érintettek pedig nem szívesen beszélnek mindennapos megpróbáltatásaikról. Így kevés ember vállalkozik arra, hogy a CF-et nyíltan bemutassa.

Anna, a „Kicsi lány” azonban kendőzetlenül vall az érzéseiről. Életének cseppet sem könnyű pillanatait évek óta követhetjük nyomon az internet segítségével. Azt mondják, hogy kellő optimizmussal és pozitív látásmóddal sokkal szebb és tartalmasabb életet élhetünk. Erre Anna hitvallása és személyisége az igazi példa! A blog azonban mégsem csak az élet szép oldaláról és a mesékről szól. Hősünk folyamatosan adta a híreket az első, majd a második tüdő transzplantációjáról is.

De ne szaladjunk ennyire előre…

Anna születésekor az orvosok egy évet sem jósoltak számára. Ennek ellenére ő idén a 24. életévét ünnepelte! Ez több, mint 12.579.840 pillanat, mellyel megajándékozta már családja, barátai, szerettei és ma már ezernyi ismeretlen ismerős életét, akik blogján keresztül merítenek erőt és pozitív energiát Az Élethez.

Aki egészségesen éli életét, el sem tudja képzelni milyen megterhelést jelent egy ilyen, egész életen át tartó elváltozás a gyermek és családja számára. A CFTR-gén (kloridcsatorna működését szabályozó fehérje) mutációja sok szervben okoz eltérést, de a legtöbb problémát a tüdőben, a bélcsatornában, a májban és a hasnyálmirigyben okozza. A betegek egy részében a légzőrendszeri tünetek erősebbek, másoknál az emésztőrendszeriek. Minden beteg más. – olvasható röviden az ocfe.hu oldalán.

Erről Anna így ír:
„A betegség nem válogat. Mindig elképzeltem, mi lehettem volna...
De az az igazság, hogy így is az lehetek, aki csak akarok!

A Családomnak az Öröm,
A Barátaimnak a Támasz és Vidámság,
Az Optimizmusom Örök,
A hajtóerőm pedig az Elszántság!

.. Van, akinek a küzdelem a legjobb sportkocsi megszerzését, van akinek azonban a levegővételt jelenti!”

A Kékes-túra a Veronika térről indult és a hegytető meghódítása volt a cél. Sokan voltunk vele, mellette és mondhatom, hogy igazi megtiszteltetés volt részt venni ebben a kihívásban. A séta után Anna személyesen is mesélt a felkészülésről és az érzéseiről.

Én tudom, hogy a boldog élethez csak levegőre van szükségem. A többi mind rajtunk múlik! A célok, az akarat, a kitartás mind fejben dől el. Az, hogy hogyan állunk a dolgokhoz, hogy mindenben igyekszünk-e meglátni a szépet és a jót, csak döntés kérdése!

Eldöntöttem, hogy álmodni fogok olyan dolgokról, amiket aztán meg is valósíthatok. A Kékes-túra egy évvel ezelőtt fogalmazódott meg bennem. Akkor már több hónapja kerekesszékben ültem, mert a tüdőm nem bírta a sétát és oxigén-palack segítségével lélegeztem. A tüdőm kapacitása 18% körüli volt és éppen egy újabb transzplantációra vártam. Ez a túra abban az állapotban teljes képtelenségnek tűnt. Mégis fontosnak tartottam, hogy legyen egy célom, amit érdemes elérnem. Tudtam, hogy milyen megpróbáltatások fognak még várni rám. Rengeteg fájdalom, lemondás, talán sírás is.

De én boldog akarok lenni! Nevetni, játszani és Élni!

Ehhez nagyon sok bíztatást kapok. Ma már azt mondhatom, hogy ismerősöktől és ismeretlenektől egyaránt. Ha visszagondolok csak az elmúlt egy évemre, még számomra is felfoghatatlan, hogy mi történt. Több, mint fél évig nem tudtam a saját lábamon állni. Novemberi műtétem után december 4-én tudtam felállni először és megtehettem az első lépéseimet. Már akkor úgy gondolkoztam, hogy ezek a Kékes-felé vezető út első lépései is voltak. Összesen két lépés volt, másnap mégis izomlázzal ébredtem. Csodálatos érzés volt!

Mint ahogy a szombati túrán, úgy a blogon is csak mosolyogni láthatjuk Annát…
Számtalan megpróbáltatás, mindennapos küzdelem és fájdalom, de ő csak mosolyog! Mi a titok? – kérdeztem tőle – Valóban sokszor előfordul, hogy fáj, hogy rosszul vagyok. Hiszen ez egy betegség. Nem tudok tenni ellene. Csak azt tudom tenni, hogy jobbá teszem az adott helyzetet. Ilyenkor sokat segít az elfogadás és a szeretet. Sok fénykép készül nemcsak a boldog pillanatokról, de a nehéz időszakokról is. Ilyenkor csak elő kell venni ezeket és máris másképp látom a világot. Magamnak is csak ezt mondom: „Tényleg, nem is vagyok olyan rosszul, mint ezen és ezen a napon. Ami azt jelenti, hogy javulok, tehát jól vagyok!” És máris van okom mosolyogni és örülni!

A tehetetlenség nem jó választás! Csak ülni és várni, sírni és beletörődni az adott helyzetekbe, egyenlő a küzdelem feladásával. Egy-egy betegséggel együtt élni valóban kihívás, de egyúttal egy különös feladat is, mely olyan dolgokat tanít meg az emberrel, melynek segítségével képes más szemüvegen keresztül látni dolgokat. Megérteti velünk, hogy az Élet milyen valódi értékeket hordoz. Hogy egy mosoly mögött bármilyen fájdalom állhat, akkor is az erő jele. Hogy az igazán erős emberek nem a külsőségekben mutatják meg magukat, hanem a szívük mélyéről sugározzák azt.

Anna ma pihen. De holnaptól már új célokat tűz ki maga elé! És mosolyog! Mert a mosoly, tisztelet az Életnek!