Városlista
2024. augusztus 2, péntek - Lehel

Hírek

2011. Május 25. 07:49, szerda | Bulvár
Forrás: Story Online

Apa lett a Jóbarát

Apa lett a Jóbarát


David Schwimmer és neje az első házassági évfordulójukat már szülőként ünneplik, miután megszületett lányuk, akit azonnal meg is mutattak.

Eddig csak a Jóbarátok című sorozatban élhette át az apaságot David Schwimmer, ám pár évvel a népszerű sorozat véget érte után, az életben is van, aki papának szólítsa. Illetve majd csak fogja, tekintve, hogy lánya mindössze két hetes. A kicsi Cleo születését azonban mostanáig titkolta a színész-rendező és neje, Zoe Buckman, ugyanis nyugalomban, médiafelhajtás nélkül akarták megélni a szülőség első pillanatait. Illetve most legalább már rögtön egy közös családi képen is pózolhatnak a picivel, mert a nagy bejelentést egy fotó kíséretében tette meg Schwimmer.


A negyvennégy éves sztár boldogságában azonban nem mindenki osztozik vele. Egykori Jóbarátok-beli szerelme, Jennifer Aniston ugyanis elhamarkodottnak titulálta már jó párszor David kapcsolatát fotóspárjával. Ami igazából annyira nem oldalhelyes, tekintve, hogy három évig jártak, mielőtt tavaly tavasszal Schwimmer megkérte barátnője kezét, majd nyáron össze is házasodtak. Vagyis az utóbbi időben tényleg felgyorsították magánéletük alakulását, de ez érthető is a színész részéről, ugyanis Zoe pár hónap híján egy húszassal ifjabb tőle.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Július 31. 07:53, szerda | Bulvár

Filmzenei fesztivált tartanak Balatonalmádiban augusztus közepén

Kilenc formáció lép fel a 2. Balatoni Filmzene Fesztiválon augusztus 9. és 11. között a Kerényi Imre KultMagtárban, a rendezvény alatt filmzenei utcakoncertek is lesznek - közölték a szervezők az MTI-vel.

2024. Július 29. 08:06, hétfő | Bulvár

Párizs 2024 - Művészeti igazgató: nem kívánt semmit kigúnyolni a megnyitó

Thomas Jolly, a párizsi olimpiai megnyitóünnepség művészeti vezetője cáfolta, hogy Az utolsó vacsora témája ihlette volna a program Ünnepség című jelenetét, amely ellen a katolikus egyház és jobboldali politikusok tiltakoztak.

2024. Július 28. 10:53, vasárnap | Bulvár

Elsőbálozó balatonfüredi lány lett az Anna-bál szépe

Elsőbálozó balatonfüredi lány, Soós Kriszta Szonja lett a 199. Anna-bál szépe, első udvarhölgye a fővárosi Mihály Angelika, a második udvarhölgye a szintén budapesti Bundschuh Jázmin lett.

2024. Július 25. 07:40, csütörtök | Bulvár

Több mint félszáz fürdőben lesz Strandok éjszakája szombaton

A Magyar Fürdőszövetség kezdeményezésére az idén is megrendezik július 27-én a Strandok éjszakáját, az országos rendezvényhez már 60 fürdő csatlakozott az ország minden részéből.