Városlista
2026. március 16, hétfő - Henrietta

Hírek

2021. December 08. 16:41, szerda | Helyi

Ápolónőnek adta ki magát és csalt el 3 millió forintot

Ápolónőnek adta ki magát és csalt el 3 millió forintot

Vádat emeltek az ellen a nő ellen, aki egy beteg, mozgáskorlátozott hölgy bizalmába férkőzve, éveken keresztül károsította meg.

A Győri Járási Ügyészség vádirata szerint 2013-ban, az akkor 54 éves terhelt a 66 éves, győri, egyedül élő, mozgásában korlátozott sértett hölgy hirdetésére jelentkezett. A vádlott magát ápolónőnek adta ki, és vállalta a sértett segítését, gondozását, de díjazásban nem állapodtak meg.

A sértett hamar megbízott a terheltben, rábízta vagyona, jövedelme kezelését, a terhelt intézte a sértett számára a bevásárlásokat, számla befizetéseket, gyógyszerkiváltásokat is.

A vádlott kihasználta a helyzetet, és a hölgy irataival, személyes adataival visszaélve 2017-ben és 2018-ban két alkalommal összesen 2,5 millió Ft személyi hitelt vett fel a sértett nevében, amelyekből csak kb. 800 000,- Ft-t törlesztett. Ezzel a hitelintézetnek több mint 1,5 millió Ft kárt okozott.

A terhelt a sértett nevében internetelőfizetést is kötött saját céljaira, amiket csak egy ideig fizetett, így a szolgáltatót megtévesztette, és több mint 100 000,- Ft kárt okozott.

Ezeken túl a vádlott 2016-tól két lakást is bérelt, melyek bérleti díját a sértett tudta nélkül a sértett nyugdíjából fizetett. A vádlott rendszeresen használta a sértett bankkártyáját is, benzinkutakon, dohányboltokban is fizetett vele, valamint kézpénzt vett fel. A vádlott a sértettnek az évek alatt több mint 3 millió Ft kárt okozott.

Végül a cselekményekre úgy derült fény, hogy a vádlottat 2019 évben hasonló jellegű cselekmények miatt elfogták, és megkezdte korábbi büntetései letöltését.

A többszörös, különös visszaeső vádlott ellen az ügyészség több rendbeli minősített csalás és sikkasztás miatt emelt vádat. Vele szemben hét és fél évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható.

Címkék: csalás, győr, vádemelés

Ezek érdekelhetnek még

2026. Március 15. 08:26, vasárnap | Helyi

10 millió négyhengeres benzinmotor jubileuma Győrben

Az Audi Hungaria újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett: a győri gyárban legyártották a 10 milliomodik négyhengeres EA888 R4 Otto 2.0L TFSi motort.

2026. Március 15. 07:06, vasárnap | Helyi

Befektetői életműdíj a Danának

A Dana Hungary Kft. a 2025-ös „Év Befektetője” gála keretében átvehette a Befektetői életműdíjat.

2026. Március 14. 08:22, szombat | Helyi

Mi kell ahhoz, hogy válogatott legyen egy sportoló?

Rangos, Q1-es besorolású nemzetközi sporttudományi folyóiratban (Sports) jelent meg Ruppert Bálint, a Győri ETO KC Akadémia erőnléti edzője által vezetett kutatás.