Városlista
2024. augusztus 2, péntek - Lehel

Hírek

2010. November 25. 07:29, csütörtök | Kék hírek
Forrás: HírTV

Aquaworld-baleset: három dolgozó ellen javasolnak vádemelést

Aquaworld-baleset: három dolgozó ellen javasolnak vádemelést

Befejezte a nyomozást a rendőrség a 2009 nyarán az egyik budapesti élményfürdőben történt halálos baleset ügyében. A vizsgálatok eredményeként a fürdő egyik diszpécsere, egy műszaki szakembere és egy vezető munkatársa ellen javasol

Mint ismert, 2009. július végén a strand szörfmedencéjének vízelvezető aknájába esett és meghalt egy 9 éves kisfiú. A tragédia kapcsán az Aquaworld Zrt. belső vizsgálatot rendelt el, végül emberi mulasztást állapítottak meg – négy embert küldtek el. A rendőrség az ügyben halált okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt ismeretlen tettes ellen kezdett nyomozni.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság szerdán azt közölte, hogy a nyomozást lezárták. Három gyanúsított van: a fürdő egyik diszpécsere, egy műszaki dolgozója és egyik vezető munkatársa.

A rendőrök tanúként hallgattak meg több fürdővendéget, alkalmazottat, a kivitelezőt, illetve karbantartókat. A nyomozók beszereztek és lefoglaltak minden iratot, amely a medence kivitelezésével, üzembe helyezésével és engedélyezésével, valamint üzemeltetésével kapcsolatos. A vizsgálatba szakértőket vontak be.

A nyomozók megállapították, hogy a szörfmedence szerelőaknájának fedele nem a terveknek megfelelően lett kivitelezve és ez összefüggésbe hozható a későbbi meghibásodásával. Az erőhatások miatt a zárak deformálódtak, majd kiestek, így a fedőlap zárása megszűnt, ami a balesethez vezetett. A balesetet meg lehetett volna előzni, ha a hibát időben elhárítják. (pr)

FH

Ezek érdekelhetnek még

2024. Augusztus 01. 07:55, csütörtök | Kék hírek

Négyszáznál több gyorshajtót fogtak a rendőrök az Árpád hídon két hét alatt

Több mint 400 gyorshajtót fogtak a rendőrök az Árpád hídon két hét alatt - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság szerdán a police.hu oldalon.

2024. Augusztus 01. 07:52, csütörtök | Kék hírek

Keresőmunkára kiképezhető kutyákat vásárol a NAV

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ismét keresőmunkára kiképezhető kutyákat vásárol.

2024. Július 30. 07:59, kedd | Kék hírek

Közel tízezer hamis cipőt találtak a pénzügyőrök Bács-Kiskun vármegyében

Közel tízezer hamis cipőt találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei Bács-Kiskun vármegyében - tájékoztatta az adóhatóság hétfőn az MTI-t.

2024. Július 27. 06:00, szombat | Kék hírek

Lecsapott a rendőrség Kerepesen!

Hat kábítószer-fogyasztót és két -terjesztőt fogtak el szerdán Kerepesen a rendőrök - közölte hivatalos oldalán a rendőrség.