Hírek
2011. Március 10. 14:45, csütörtök |
Sport
Forrás: NSO
Arn Gréta 12 év után adott fel egyéni meccset
![Arn Gréta 12 év után adott fel egyéni meccset](/external/image_cache/a/d/c/adcdc2707c5ae68a8848ef09f53bd062.jpg)
Nem kezdődött jól női teniszezőinknek az Indian Wellsben zajló torna. Arn Gréta egyesben feladta mérkőzését – ez legutóbb 1999-ben fordult elő vele –, míg Szávay Ágnes a svájci színekben versenyző Bacsinszky Tímea oldalán búcsúz
Arn Gréta múlt héten a mexikói Monterreyben, a 2. fordulóban három szettben legyőzte az olasz Sara Erranit, így bizakodva várhatta kettejük szerdai csatáját az Indian Wellsben zajló torna első körében.
A mérkőzés első néhány játékában egyik adogató sem hibázott – csak a találkozót élőben tudósító eredménykövető oldalak mondtak rövid időre csődöt, szerintük ugyanis az első két szettet az olasz nyerte, holott Arn és Errani is hozta az első szervajátékát, sőt a másodikat is.
Utána viszont Arn az ötödik bréklabdáját már értékesíteni tudta, ugyanakkor hiába szerválhatott a 4:2-ért, mert Errani rögtön visszabrékelte őt.
Ezt követően az első szettben még egyszer-egyszer brékelte egymást a két játékos, így 6:6-nál következhetett volna a rövidítés, ám Arn jelezte – feltehetően sérülés miatt –, hogy nem tudja folytatni a játékot. Így 1 óra 16 percnyi játék után az olasz lány jutott a második fordulóba. Arn Gréta ezelőtt legutóbb 1999 nyarán adott fel egyéni mérkőzést.
Szávay Ágnes egyesben csak csütörtökön lép pályára, párosban Bacsinszky Tímea oldalán 6:4, 6:4-re kikapott a dél-afrikai Natalie Grandin és a cseh Vladimíra Uhlírová alkotta duótól. Szávay ellenfele egyéniben az amerikai Jill Craybas lesz.
Nagyszerűen kezdte az Irapuatóban zajló ITF-versenyt Babos Tímea, hiszen az első fordulóban 6:3, 6:3-ra legyőzte a második kiemelt olasz Anna Florist. A magyar teniszező a következő körben azzal a francia Kristina Mladenoviccsal találkozik, akivel a juniorok között sokáig harcban volt a világelsőségért.
Czink Melinda a sikeres selejtező után az első fordulóban kiesett a clearwateri tornán, miután a második szettben feladta a második kiemelt francia Stephanie Foretz Gacon elleni küzdelmet.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 19. 08:14, péntek | Sport
Meteorológiai szolgálat: az időmérőn lehet egy kis eső, a futamon száraz idő várható
Nem kizárt, hogy a Forma-1-es Magyar Nagydíj szombati időmérőjén lesz egy kevés eső, de a vasárnapi futam idejére száraz, meleg idő várható a Hungaroringen - közölte a HungaroMet Zrt. csütörtökön az MTI megkeresésére.
2024. Július 19. 08:09, péntek | Sport
El-selejtező - Idegenbeli győzelme ellenére búcsúzott a Paks
A MPaksi FC 2-0-ra nyert a román Corvinul Huneodara vendégeként a labdarúgó Európa-liga selejtező első fordulójának csütörtöki visszavágóján, de 4-2-es összesítéssel búcsúzott a sorozattól és a Konferencia-ligában folytatja szerepl
2024. Július 19. 08:09, péntek | Sport
Kékszalag - Az MLS Raiffeisen Fifty-Fifty nyerte az 56. tókerülő versenyt
A címvédő Józsa Márton kormányozta MLS Raiffeisen Fifty-Fifty ért elsőként célba az 56. Kékszalag Raiffeisen Nagydíjon csütörtökön Balatonfüreden.
2024. Július 18. 07:47, csütörtök | Sport
Magyar Nagydíj - Herendi sisakban versenyez Norris a Hungaroringen
Lando Norris teljesen egyedi, Herendi sisakban versenyez majd a hétvégén sorra kerülő 39. Forma-1-es Magyar Nagydíjon.