Hírek
2013. Október 22. 09:39, kedd |
Kék hírek
Forrás: MTI
Ároktői banda - Hazahozták a Svájcban elfogott szökevényeket
Hazahozták Budapestre az ároktői banda házi őrizetből megszökő, majd Svájcban elfogott két tagját a Terrorelhárítási Központ (TEK) munkatársai hétfőn késő este - közölte a rendőrség kedd reggel honlapján.
Az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata közleményében azt írta: az ORFK Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központ felkérésére a Terrorelhárítási Központ munkatársai - az osztrák EKO-Cobra bevetési egységgel együttműködésben - hozták Magyarországra azt a két férfit, aki október 4-én a házi őrizet szabályait megszegve ároktői lakásából ismeretlen helyre távozott.
A szállítás a társszervekkel együttműködésben, a TEK szakemberei által kidolgozott előzetes terv szerint, szigorú biztonsági intézkedések mellett zajlott - tették hozzá.
Az ügyészség szerint a hattagú ároktői banda 2008-2009-ben tucatnyi alkalommal támadt rá gátlástalan, embertelen módon 70-80 éves emberekre Budapest peremkerületeiben és vidéken. Két idős ember belehalt sérüléseibe, és a vádhatóság szerint több másik esetben is megállapítható az emberölés kísérlete.
Az ároktői banda tagjainak ügyében lassan öt éve folyik a büntetőeljárás, ezen belül az elsőfokú büntetőper két éve. Perbeszédében az ügyész néhány hete öt vádlottra javasolt tényleges életfogytiglant.
A 26 éves R. Henrik és az 51 éves id. R. Elemér Ároktőn házi őrizetben voltak. A házi őrizet elrendelésekor a bíróság még nem alkalmazhatta automatikusan a terhelt mozgását nyomon követő technikai eszközt, mert az akkor hatályos jogszabály még a vádlott hozzájárulásától tette függővé annak használatát.
A Belügyminisztérium korábbi közleménye szerint az ároktői banda tagjait kiemelt veszélyességükre tekintettel napi hétszer ellenőrizte a rendőrség házi őrizetükben, figyelembe véve azt a jogszabályi korlátot, hogy a rendőrség a házi őrizet végrehajtása során a szükséges mértéken túl törvényes ok nélkül nem zavarhatja a terhelt magánéletét.
A két férfi október 4-én szökött meg Ároktőről, majd október 9-én fogták el őket a svájci Oftringenben egy bérlakásban. Mivel hozzájárultak egyszerűsített kiadatásukhoz, így a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumnak nem kellett kiadatási kérelmet előterjeszteni. A két szökevény hazahozatalát az Interpol szervezte.
Az ároktői bűnügy ötödrendű vádlottjára, R. András bokájára azóta feltették a nyomkövetőt. Az ároktői banda ügye miatt a Fidesz többek között azt kezdeményezte, hogy a jövőben a legsúlyosabb bűncselekmények esetén ne legyen felső határa az előzetes letartóztatás időtartamának.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 05. 09:13, vasárnap | Kék hírek
Hárman meghaltak, ketten megsérültek, amikor fának csapódott egy autó Kiskunfélegyháza közelében
Hárman meghaltak, ketten pedig súlyosan megsérültek, amikor fának csapódott egy autó szombatra virradóra Kiskunfélegyháza térségében, egy alsórendű úton
2026. Április 03. 12:00, péntek | Kék hírek
Letartóztatták a férfit, aki megölte a feleségét Győrben
A Győri Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki megölte a feleségét Győrben szerda reggel - tudatta a járásbíróság döntését a Győri Törvényszék csütörtökön az MTI-vel.
2026. Március 30. 12:00, hétfő | Kék hírek
Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.
2026. Március 28. 10:22, szombat | Kék hírek
Ajánljon ön is helyszínt a 2026-os Speedmaratonhoz!
A rendőrség 24 órás sebességellenőrzést tart a lakosság által javasolt helyszíneken.
