Hírek
2017. Október 18. 18:00, szerda | Helyi
Átadták a Győr-Gönyű kikötőt
A kikötő belföldi és nemzetközi áruforgalmat bonyolít le: vízen, vasúton és közúton is megközelíthető.
Átadták a nyolcmilliárd forint állami támogatásból megvalósult Győr-Gönyű országos közforgalmú kikötőt, amely a nyugat-dunántúli régió legnagyobb intermodális központja - hangzott el az átadón egy dunai hajón szerdán.
Kara Ákos, a fejlesztésért felelős miniszteri biztos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára hangsúlyozta: a kormánynak fontos, hogy együttműködjön a helyi közösségekkel és az ipar szereplőivel, ezért a fejlesztést kiemelt beruházásnak minősítette. A kikötő belföldi és nemzetközi áruforgalmat bonyolít le: vízen, vasúton és közúton is megközelíthető. Az államtitkár szerint a beruházás összege sokszorosan megtérül majd az országnak.

Németh József, az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság igazgatója a beruházásról elmondta, hogy ötszáz méter hosszan öt függőleges falú hajóállást alakítottak ki, négy ipari vasútvágányt építettek 2,2 kilométeren, utat alakítottak ki 1,5 kilométer hosszan és darupályát építettek. Több mint 620 négyzetméternyi épületet húztak fel, emellett hajószervíz-állást alakítottak ki, ahonnan a kikötő javítási és karbantartási munkálatait is tudják végezni.

A Dunából mintegy 140 ezer köbméter iszapot kotortak ki. Németh József az MTI-nek elmondta, hogy három cég, a Győr-Gönyű Kikötő Zrt., valamint az acélelemekkel dolgozó Thyssenkrupp és a Wuppermann Hungary Kft. használja a kikötőt. A Győr-Gönyű Kikötő Zrt. és a Tyssenkrupp tavaly megközelítőleg 350 ezer tonna forgalmat bonyolított le, az újonnan érkező Wuppermann pedig a tervek szerint évente 500 ezer tonna bejövő és ugyanennyi kimenő forgalmat bonyolít le a kikötőben, elsősorban vízen és vasúton.
Kara Ákos az MTI-nek elmondta, hogy további cégek betelepülését várják a területre. A Magyar Vagyonkezelő Zrt.-vel már folynak tárgyalások a területek hasznosítására. A Győr-Gönyű Kikötő a magyarországi három dunai országos közforgalmú kikötő egyike, 38,5 kilométerre helyezkedik el a Duna-Rajna-Majna vízi út földrajzi felezőpontjától. Az Északi-tengertől 1714, a Fekete-tengertől 1794 kilométerre van, Győrtől pedig 12 kilométerre.
A kikötő mintegy 140 hektár állami tulajdonú területen helyezkedik el. Major Gábor, Gönyű polgármestere (független) felidézte: a településnek közel háromszáz éve működik kisebb-nagyobb kihagyásokkal teher- és személyforgalomra alkalmas kikötője. Az első kikötőt 1848-ban magyar huszárok pusztították el, a másodikat egy amerikai repülő bombázta le.
MTI/ kisalfold.hu
Fotók: Mészáros Mátyás
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 15. 08:26, vasárnap | Helyi
10 millió négyhengeres benzinmotor jubileuma Győrben
Az Audi Hungaria újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett: a győri gyárban legyártották a 10 milliomodik négyhengeres EA888 R4 Otto 2.0L TFSi motort.
2026. Március 15. 08:08, vasárnap | Helyi
Tehetséggondozásért miniszteri köszönet – 39 pedagógus részesült Köbüki ösztöndíjban
2026. Március 15. 07:06, vasárnap | Helyi
Befektetői életműdíj a Danának
A Dana Hungary Kft. a 2025-ös „Év Befektetője” gála keretében átvehette a Befektetői életműdíjat.
2026. Március 14. 08:22, szombat | Helyi
Mi kell ahhoz, hogy válogatott legyen egy sportoló?
Rangos, Q1-es besorolású nemzetközi sporttudományi folyóiratban (Sports) jelent meg Ruppert Bálint, a Győri ETO KC Akadémia erőnléti edzője által vezetett kutatás.
